Lemondott a Greenpeace vezérigazgatója <br/>

Vágólapra másolva!
Tizenegy év után távozik posztjáról Thilo Bode, a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet vezérigazgatója. Mivel a sok akcióban maga is résztvevő vezérigazgató utódját még nem sikerült megtalálni, Bode a jövő év elejéig ügyvezetőként marad eddigi posztján.
Vágólapra másolva!

A távozó
Thilo Bode

Thilo Bode 1997-ben néhány napot kanadai börtönökben töltött, mivel részt vett egy erdőpusztítás elleni tiltakozó akcióban. Ő vezette a Greenpeace egyik pekingi tiltakozó akcióját is, amelyben a Tienanmen téri vérengzést ítélték el. Részben neki köszönhető, hogy a Greenpeace erős és jelentős önbizalommal rendelkező szervezetté tudott válni az elmúlt öt évben - mondta róla Cornelia Durrant, a szervezet igazgatótanácsának elnöke.

A Greenpeace tovább terebélyesedett vezetése alatt, immár Kínában, Indiában, az Amazonas térségében és Délkelet-Ázsiában is irodákkal rendelkezik. Bode a belga hírügynökség szerint azzal indokolta távozását, hogy tizenegy évig tevékenykedett vezető beosztásban, s ez már elég. Hozzátette, hogy sajnálattal távozik, és továbbra is elkötelezett harcosa marad a szervezetnek.

(MTI)

Ajánló: