Török miniszterek a halálbüntetés eltörlését kezdeményezték<br/>

Vágólapra másolva!
Török kormánypolitikusok törvénytervezetet terjesztettek elő a halálbüntetés eltörlése céljából. Ez a lépés egyben feltétele is annak, hogy Törökország tagja lehessen az Európai Uniónak.
Vágólapra másolva!

Mesut Yilmaz, a kormány új EU-ügyi minisztere, a konzervatív-nacionalista Haza Pártja, az ANAP elnöke szerint a halálbüntetést a büntető törvénykönyvben az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésével kell felváltani. Ezt az elítéltnek szigorított körülmények között kell majd letöltenie, teljesen elzárva a világtól, egyben oly módon, hogy sohasem részesülhet
közkegyelemben, és nem rövidíthetnék le büntetése időtartamát sem.

Beyhan Aslan, az ANAP parlamenti csoportjának vezető vezetője a javaslatot magyarázva kijelentette, hogy a "szigorított börtönbüntetés rosszabb lenne, mint a halál."

Bülent Ecevit miniszterelnök, a Baloldal Demokratikus Pártjának, a DSP elnöke az EU decemberben megtartott helsinki csúcsértekezletén megígérte a halálbüntetés eltörlését.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)

Korábban:

(2000.01.13.)