Politika, prostituáltak és pénz - az [*****] dossziéja a 13. AIDS-konferenciáról<br/>

A 13. AIDS-konferencián nem jelentettek be drámai áttörést az orvostudományban, ám annál több volt a dráma a politika tekintetében. Az első olyan AIDS-konferencián, amelyet a harmadik világban tartottak, a dél-afrikai elnök végig a támadások középpontjában állt. Azért persze voltak tudományos ülések is, ahol nap nap után drámai adatokkal bizonyították: ha a világ nem tesz valamit, Afrika egy generációja el fog tűnni a föld a színéről. A konferencia két tekintetben mindenképpen sikeres volt: most először találkozott a játszma összes szereplője, az orvosoktól a prostituáltakig. Másrészt pedig a nyilvánosság hatására Bill Gates és a Világbank is mélyen a zsebébe nyúlt.

Már a konferencia kezdete előtt látni lehetett, hogy ez nem tudományos, hanem politikai jelentőségű találkozó lesz. Már a helyszín is ezt sugallta: ez volt az első AIDS-konferencia, amit fejlődő országban tartottak. S nem is akármelyikben, hanem abban a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol a 4,2 millió fertőzött lakos ellenére az elnök még azt is tagadja, hogy a HIV-vírus okozza az AIDS-et.

Közvetlenül a konferencia előtt éles politikai csata kezdődött. A dél-afrikai elnök, Thabo Mbeki megalakította tanácsadó testületét, olyan tudósokból, akik nem hisznek a HIV és az AIDS közötti kapcsolatban. Erre ötezer híres kutató megírta a Durban Deklarációt, tiltakozván az elnök lépése ellen. A tudósok arra hívták fel a figyelmet, hogy a régen megcáfolt érvek visszahozása helyett inkább a válságkezeléssel kellene foglalkozni. A kiáltvány Mbeki szemétkosarában végezte, erre válaszul az elnök megnyitója alatt több százan tüntetőleg elhagyták a termet.

Noha nyitóbeszédében az elnök óvatosan elkerülte a határozott véleménynyilvánítást, mégis kiderült, hogy a szegénységet tartja felelősnek az AIDS-ért. "Nem okolhatunk mindenért egyetlen vírust" - mondta a konferencia nyitányaként. Az elnök ugyanakkor azt állította: kormánya mindent megtesz a járvány megállításáért.

A konferencia jelentős részben innentől kezdve arról szólt, hogy Mbeki állítása mennyire nem igaz. A leghevesebb támadást egy HIV-fertőzött bíró, Edwin Cameron indította az elnök ellen. Cameron azt mondta, ő ugyan él, mert hozzájuthat a kezelésekhez, ám ezt dél-afrikaiak millió nem tehetik meg, s ezért részben a kormány a felelős. Mivel Mbeki nem támogatja a világ gazdagabbik részén már elterjedt gyógyszerek és kezelések használatát, a legtöbb fertőzöttnek az országban nincs esélye az életre. Cameron ugyanezért támadta a gyógyszergyárakat és a fejlett országokat. Azt mondta, hogy akik eltűrik, hogy 30 millió ember meghaljon, mert nem kap gyógyszert, azok ugyanolyanok, mint a nácikat elviselő németek voltak a második világháborúban.

A konferencián tudományos áttörést nem jelentettek be. Ezek hiányában a legnagyobb orvosi szenzációt az jelentette, hogy nyár végén elkezdik kipróbálni az első kifejezetten Afrika számára elkészített oltóanyagot. A kutatóknak ugyanis a HIV-vírus nagy változékonysága komoly problémát jelent. Azonban ha a kísérletek sikerrel járnak is, még legalább egy évtized telik el, amíg a betegek széles körben hozzájuthatnak a vakcinához.

Afrika Szaharától délre fekvő részén azonban a sikeres kísérletek is csak nagyon távoli reményt nyújthatnak. Ezen a részen él ugyanis a világ HIV-fertőzötteinek több mint 70 százaléka. A konferencia arra mindenképpen jó volt, hogy felhívta a figyelmet a kontinens katasztrófájára.

A kutatók az üléseken egymás után jelentették be a megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb számításokat. A Unicef jelentése szerint egy egész nemzedék tűnhet el Afrikában: van olyan ország, ahol minden harmadik fiatal nő és hetedik fiatal férfi HIV-fertőzött. 10 millió fiatal HIV-pozitív él a világban, legtöbbjük a Szaharától délre fekvő területeken. Az AIDS miatt néhány országban 30 évre fog visszaesni az emberek várható legmagasabb életkora. S ennek persze katasztrofális következményei lesznek mind a társadalomra, mind a gazdaságra nézve.

A járvány a legerősebben a fiatalokat támadja. A legtöbb beteg 25 éves kora előtt kapja el a vírust. Ez azt jelenti, hogy néhány országban az emberek jelentős része nem tud eleget dolgozni, azaz nem tud pénzt keresni. Így viszont nem tud vásárolni sem. Ha pedig az emberek nem vásárolnak, akkor nincs miért termelni, így hanyatlik a gazdaság. A konferencia résztvevői szerint 15-20 százalékkal fog visszaesni néhány afrikai ország gazdasági termelése.

Legalább ilyen súlyosak lesznek a társadalmi következmények. A járvány miatt kieső nemzedék nem tudja eltartani az időseket. Ennél is veszélyesebb azonban, hogy a fiatal felnőttek egyben szülők is, s ha meghalnak, gyerekeik árván maradnak. A számítások szerint 2010-ben 28 millió árva él majd az afrikai földrészen. Ez a nemzedék többszörösen hátrányos helyzetű lesz: szüleik halála miatt nem járhatnak iskolába, viszont valószínűleg eltartani sem tudják majd magukat. Így a tágabbi családjukra s végső soron a kormányra hárul majd ez a hatalmas szociális teher. Emellett ezeket a gyerekeket a szüleik nem nevelték, nem gondozták szeretettel, így sokan lesznek lelkileg sérültek közülük. Egy olyan társadalom pedig, ahol a lakosság egy nagy csoportja alultáplált, elégedetlen, s a társadalom peremén él, nehezen érheti el a társadalmi stabilitást.

A riasztó adatok nem maradtak hatástalanok, tehát a konferencia ebben a tekintetben sikeresnek nevezhető. A Világbank a találkozón jelentette be, hogy 500 millió dollárt ad az AIDS elleni harcra, s a Bill és Melinda Gates Alapítvány 90 millió dollárt ajánlott fel ugyanerre a célra.

S még egy szempontból siker volt a konferencia. Az Independent beszámolója szerint most először történt meg, hogy az AIDS-szel a legkülönbözőbb módon kapcsolatba kerülő emberek találkozni tudtak. A világ különböző részeiről érkezett prostituáltak első osztályú immunológusokkal kávézhattak, japán melegek beszélgethettek az ugandai AIDS-es pappal, afrikai HIV-fertőzött gyerekek ülhettek Nobel-díj-várományosok mellett.

A konferencia úgy ért véget, ahogy kezdődött: politikával. Záróbeszédében a volt dél-afrikai elnök, Nelson Mandela támadta utódja, Thabo Mbeki hozzáállását a válsághoz. Mandela a kutatók álláspontját ismételte el: a régen megcáfolt érvek bizonygatása helyett a betegekkel kellene foglalkozni. Mivel nagyon nagy veszélyt jelent, hogy az anyák átadják a fertőzést születendő gyereküknek, Mbeki kormányának támogatnia kellene az ez ellen használatos készítményeket. Hogy mennyire volt hatásos a volt elnök beszéde s az egész konferencia a politikai nyomásgyakorlás tekintetében, az még a jövő titka. Az azonban biztos, hogy ha valami nem történik, az emberiség hatalmas katasztrófa előtt áll.

[*****]

Ajánló:

(angolul)