Megosztott csoportokban folytatódtak Camp David-i megbeszélések<br/>

Vágólapra másolva!
Madeleine Albright amerikai külügyminiszter pénteken az izraeli-palesztin csúcstalálkozónak otthont adó Camp David közelében, a Maryland állambeli Emmitsburg településen baloldalinak tartott palesztin vezetőkkel találkozott. Maguk a tárgyalások pénteken is folytatódtak, amerikai közlés szerint kisebb, tárgykörönként megosztott csoportokban.
Vágólapra másolva!

Joe Lockhart fehér házi szóvivő nem volt hajlandó elárulni, hogy mi volt az emmitsburgi eszmecsere témája, de feltehetően az izraeli-palesztin rendezés elemeit képező kérdésekről volt szó.

A három palesztin vezető a Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért (DFLP), a Palesztin Néppárt (PCP) és a Palesztinai Népi Harci Front (PPSF) képviseletében érkezett az Egyesült Államokba, eredetileg azzal a szándékkal, hogy személyesen találkozzon Jasszer Arafattal, a Camp David-i megbeszéléseken részt vevő palesztin küldöttség vezetőjével. Jasszer Arafat állítólag a csúcstalálkozó helyszínére, a Camp David-i elnöki nyaralóba kívánta hívni a teljes palesztin vezetőséget, de a házigazda amerikai fél nem járult hozzá.

A palesztin vezető a teljes vezérkar jelenlétével kívánta demonstrálni az izraeli tárgyalófélnek: a megbeszéléseken képviselt álláspontja a palesztinok feltétlen támogatását élvezi, és hogy fel tudja maga mögé sorakoztatni a palesztin vezetést, megosztva a felelősséget a többiekkel az esetleg szükségessé váló kompromisszumokért.

Arafat meghívása a Palesztin Hatóság minisztereire és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának tagjaira vonatkozott, köztük olyanokra is, akik annak idején hevesen ellenezték az izraeli-palesztin konfliktus végleges rendezését szolgáló tárgyalások alapját megvető oslói közbülső megállapodásokat.

Az amerikai fél világossá tette, hogy a nyaralón belül csak a hivatalos küldöttség tagjai tartózkodhatnak: éppen azért esett a választás a Catoctin-hegységben megbújó elnöki nyaralóra, hogy garantálják a nyugalmat a rettentő odafigyelést igényelő tárgyalásokhoz, elszigetelve a résztvevőket a napi politizálás zavaró terhétől.

Joe Lockhart pénteki sajtótájékoztatóján nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy egy későbbi időpontban esetleg mégis megtarthatják a palesztin vezérkar ülését Camp Davidben. Magukról a tárgyalásokról csupán annyit mondott, hogy nagyon komoly munka folyik, és a megbeszélések hangulata időnként feszült, ami senkit sem lep meg.

(MTI)

Ajánló:

a Camp David-i tárgyalásról

Korábban:

(2000. július 14.)