Elkezdődtek a tárgyalások Camp Davidben - esély a teljes megegyezésre<br/>

Vágólapra másolva!
A Maryland állambeli Camp Davidben kezdetét vette az a háromoldalú tárgyalássorozat, melynek célja, hogy pontot tegyen a palesztin-izraeli békefolyamat végére. A három vezető: Bill Clinton, az Egyesült Államok elnöke, Ehud Barak, izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat palesztin vezető jó hangulatban kezdett bele a hosszúnak ígérkező tárgyalásokba.
Vágólapra másolva!

A marilandi elnöki nyaraló egyszer már színhelye volt egy hasonló történelmi jelentőségű tárgyalássorozatnak: 1978-ban Izrael és Egyiptom itt kötötte meg a hatnapos háborút lezáró békeszerződést, az USA akkori elnöke, Jimmy Carter közvetítésével.

A sajtó csak a három vezető közös sétáját tudta megörökíteni, ugyanis a tárgyalások a média teljes kizárásával zajlanak. A tárgyalások megkezdése előtt sor került egy derűs eseményre: a tárgyalóterembe belépő Clinton elnök után Arafat az izraeli miniszterelnököt akarta előreengedni. Ehud Barak viszont a palesztin vezetőt akarta maga előtt betuszkolni az ajtón. Végül Clinton javaslatára egymás mellett léptek a tárgyalóteremmé alakított nyaralóba. Az ezt követő tárgyalásokról Joe Lockhart, az amerikai elnök szóvivője csak annyit árult el, hogy igen komoly, de kedélyes hangnemben zajlottak.

A találkozón öt fő kérdést kell tisztázni.
Vitatott Jeruzsálem jogállása, mely az egész tárgyalássorozat talán legérzékenyebb kérdése, hiszen ha Izrael enged e kérdésben, saját létét kérdőjelezi meg. Ugyanakkor a város a zsidó vallás központja, ráadásul az iszlám harmadik szent városa. A palesztinek viszont szintén nem akarnak engedni, mindenképp meg akarják kapni Jeuzsálemet.

A palesztin állam kikiáltásának dátumát, mely eddig Arafat egyik ütőkártyája volt a béketárgyalásokon, itt kívánják véglegesíteni. A palesztin vezető szeretné, hogy az önálló Palesztina létrejöttét már szeptember 13-án bejelenthessék.

Rendezni kell a menekültek problémáját. Izrael állam 1949-es létrejötte óta több mint két és fél millió palesztinnak kellet elhagynia lakóhelyét.

Fontos a zsidó telepesek kérdése is, hiszen bár Izrael sohasem annektálta 1967 utáni hódításait, ezeken a területeken mégis több mint százhatvanezer telepes él.

Végül igen fontos kérdés a víz, melyből a palesztinok még mindig nem részesülnek az izraeliekkel egyenlő mértékben.

Bill Clintonnak már csak hét hónapja maradt hátra az elnöki székben, ezért szeretné, ha az izraeli-palesztin megállapodás még az ő hivatali ideje alatt létrejönne. Clinton szerint mindkét félnek áldozatot kell hoznia a megegyezés létrejöttéért. Az Egyesült Államok elnöke szerint a siker nem garantált, azonban a tárgyalások halogatása a bukás garanciája.

Ajánló:

(angolul)