A dél-afrikai elnök állítja: nem a HIV-vírus, csak a szegénység pusztít országában<br/>

Vágólapra másolva!
Vasárnap kezdetét vette a dél-afrikai Durbanben a 13. Nemzetközi AIDS-konferencia. Miközben a dél-afrikai elnök a megnyitón arról beszélt, hogy a szegénység nagyobb veszélyt jelent, mint az AIDS, tüntetők követeltek olcsóbb gyógyszereket, mert szerintük a gyógyszergyárak magas áraikkal a szegények holokausztját készítik elő. Az országban naponta 1700 ember fertőződik meg HIV-vírussal.
Vágólapra másolva!

A 13. AIDS-konferenciát reménykeltőnek szánták: ez az első nemzetközi konferencia a tárgyban, amit fejlődő országban tartanak, s rögtön Dél-Afrikában, az AIDS által leginkább sújtott országban. A fejlett és a fejlődő országok közti megegyezésről szóló remények azonban már a megnyitó előtt elszálltak. A dél-afrikai elnök, Thabo Mbeki azzal döbbentette meg a világot, hogy olyan tudósokat kért fel tanácsadóknak, akik szerint az AIDS-et nem a HIV-vírus okozza. A "disszidens", azaz az elfogadott nézetektől eltérő véleményeket valló tudósok szerint az AIDS-nek semmi köze a HIV-vírushoz. Ők úgy vélik, a kór valódi oka az éhezés és a szegénység.

A dél-afrikai elnök nézeteinek hírére 5000 nemzetközi hírű tudós elkészítette a Durbani Deklarációt. Ebben arra hívják fel a figyelmet, hogy a régen meghaladott érvelés felelevenítése csak elvonja a figyelmet a válság kezelésétől. Mbeki elnök azonban - saját állítása szerint - a szemétkosárba helyezte a tudósok dokumentumát, "oda, ahova való".

Nem csoda, hogy a 12000 tudós izgatottan várta a dél-afrikai elnök nyitóbeszédét. Thabo Mbeki azonban gondosan kerülte az egyértelmű állításokat. Beszédét nagyrészt az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO-nak 1995-ben készült jelentésére építette. A beszámoló adataira alapozva átfogó képet adott az egyes országokban várható életkorról, s azt mondta: a szegénység sokkal nagyobb veszély, mint az AIDS. "A fejlődő világban évente 12,2 millió öt év alatti gyermek hal meg megelőzhető betegségben. Mindegyikük életét megmentené néhány amerikai cent. Azért halnak meg, mert a világ közömbös, s legfőképpen azért mert szegények" - mondta az elnök.

Thabo Mbeki beszédében kikérte magának, hogy bele akarnak szólni tanácsadói kiválasztásába. Ugyanakkor óvatosan nem mondta ki, hogy úgy gondolja, nem a HIV-vírus okozza az AIDS-et. Ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy tudósai az év végére készülnek el jelentésükkel.

A konferencia megnyitója előtt több ezren tüntettek Durbanben a gyógyszergyárak ellen. A tüntetők egyik vezetője, a Dél-Afrikai Gyógykezelés Akciócsoport elnöke azt mondta: az AIDS a szegények holokausztja, s a gyógyszergyárak a felelősök, akiknek "a profit előbbre való, mint a kötelesség". A tüntetők támadják Mbeki elnököt is, amiért az elutasította legalább egy gyógyszergyár ingyenes HIV elleni gyógyszer-ajánlatát. Ugyanakkor ironikus, hogy a támadott gyógyszergyárak tették lehetővé a konferenciát támogatásukkal.

A magas gyógyszerárak miatt sok afrikai halálos ítéletnek tekinti a HIV-vírust. Egy fokvárosi orvos, aki egy AIDS-projektet vezet az országban, az Independentnek úgy nyilatkozott: "A HIV-teszt elérhető az országban, az emberek mégsem élnek a lehetőséggel. Én megértem őket. Minek kell tudnod, hogy AIDS-es vagy, ha úgysem tehetsz ellene semmit?"

Dél-Afrika a világ legveszélyeztetettebb területe az AIDS szempontjából. Az ország Orvosi Kutató Tanácsa szerint naponta 1700 ember fertőződik meg Dél-Afrikában, miközben 4,3 millióan (az ország lakosságának a 10 %-a) már vírushordozó.

Ajánló:

Többek között az elnök nyitóbeszédével (angolul)

Korábban: