Szellemjárás miatt bezártak egy argentín rendőrkapitányságot<br/>

Vágólapra másolva!
Szellemjárás miatt hatóságilag bezártak és védőőrizet alá helyeztek egy rendőrkapitányságot Argentína északnyugati részén.
Vágólapra másolva!

Csütörtöki sajtójelentések szerint Miguel Ángel Agüerót (Agüeró= előjel) őrmestert eszméletlenül találták Banda Varela-i hivatali helyiségében, merev tekintettel ülve egy széken. Amikor magához tért, eszelős jajveszékelést csapott, és eldadogta: hirtelen egy vörösen izzó szemű kobold toppant elébe, hogy "az ördög megbízásából elvigye".

A lény alig ért az övéig, és ócska rongyokba volt bugyolálva - tette hozzá az őrmester, akit sokkos állapotban kórházba szállítottak, a kapitányság elé pedig két strázsát állítottak - írta az El Ancasti című lap. A koboldok sűrűn előfordulnak az északnyugat-argentínai mondavilágban, és mendemondák keringenek gyakori megjelenéseikről.

(MTI)

Ajánló:

Élő tévéközvetítés egy kísértetjárta helyről (angolul)