Németországban vizsgálják a Malév-gép fekete dobozát<br/>

Vágólapra másolva!
Németországban vizsgálják meg annak a Tu-154-es Malév-gépnek a fekete dobozát, amelyik kedden az esti órákban csak második próbálkozásra tudott leszállni Theszaloniki repülőterén. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint semleges országban végzik a vizsgálatot.
Vágólapra másolva!

A szakértők azt vizsgálják, hogy műszaki hiba történt-e, vagy a pilóta hibázott, amikor a Malév-repülőgép futóműve nem nyílt ki. A gép törzse már súrolta a földet, amikor a kapitánynak sikerült ismét a levegőbe emelni a repülőt. A gép ezután 10 percig körözött a levegőben, mire sikerült kiereszteni a futóművet.

Károlyi Imre, a Malév Rt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese szerdán elmondta: a Malév és a Magyar Légügyi Igazgatóság négy főből álló szakember-csoportot küldött a vizsgálat helyszínére, Németországba. A körülmények tisztázásakor a görög szakembereket is meghallgatják. Károlyi Imre közölte: a repülőgép adatrögzítőjét az ide vonatkozó nemzetközi ajánlásban foglaltak alapján vizsgálják semleges országban.

A vezérigazgató-helyettes a vizsgálat lezárulásáig nem kívánta kommentálni a történteket, csupán annyit mondott, hogy a görög kikötővárosba tartó szovjet gyártmányú Tupoljev 154-es típusú gép jó műszaki állapotban volt.

A Tu-154-es fekete doboza és a szakemberek várhatóan még szerdán megérkeznek Németországba. Az adatrögzítő tartalmának kiértékelése, illetve az események rekonstruálása több napot vesz igénybe.

Az MTI úgy tudja, ha a vizsgálat fényt derít a repülőgépvezető mulasztására, úgy a pilóta ellen a görög hatóságok munkakörében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt eljárást indíthatnak.

(MTI)

Ajánló: