Ismét megműtötték Rudolf Schustert<br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán az Innsbrucki Egyetemi Klinika sebészei újabb műtétet hajtottak végre az ott kezelt szlovák államfőn, Rudolf Schusteren. A szlovák elnököt azért kellett ismét megműteni, mert a korábbi, Pozsonyban végrehajtott gégemetszés helyén enyhe vérszivárgást észleltek.
Vágólapra másolva!

A beavatkozás húsz percig tartott, és azért volt szükséges, hogy a betegen még Pozsonyban végrehajtott gégemetszésből eredő műtéti seb enyhe vérszivárgását megszüntessék. Az operációt végző Ernst Bodner sebészprofeszor szerint a rutin beavatkozás eredményes volt.

Az elnök állapota továbbra is stabil, folytatják a mesterségesen altatott beteg fokozatos ébresztését. Schuster altatóorvosa, Walter Hasibeder azt mondta, hogy az új műtét nem lesz befolyással a már hosszabb ideje mesterségesen altatott beteg korábban megkezdett, fokozatos ébresztésének folyamatára. A professzor szerint a beteg ébredése két-három napon belül várható.

.

(MTI)

Ajánló:

angolul