Eltűnt két katonai repülőgép Japánban<br/>

Vágólapra másolva!
A vadászrepülők eddig tisztázatlan körülmények között tűntek el a légierő radarjáról. Japán északi részén, a Csendes-óceán felett repültek, amikor megszakadt velük a rádiókapcsolat. A gépek fedélzetén legalább három ember tartózkodott.
Vágólapra másolva!

A két eltűnt sugárhajtású vadászrepülő, Japán katonai precíziós repülő csapatához, a Blue Impulse-hoz tarozott. Kedden, Japán északi részén gyakorlatozott a csapat, amikor váratlanul eltűntek a gépek a radarról.

A kettő kétüléses T-4-es másik négy repülőgéppel együtt gyakorlatozott, amikor körülbelül hajnali 1 óra 50 perckor eltűnt a radar képernyőjéről. A gépek elvesztették a rádiókapcsolatot is, a Csendes-óceán felett, Matsusima városától 25 kilométerre délkeletre.

A légvédelem jelentése szerint a gépek fedélzetén legalább három ember tartózkodott.

A CNN híradásában emlékeztet arra, hogy a közelmúltban ez már a második tragikus esete a japán légvédelmi erőnek. Múlt szerdán egy katonai szállító repülő zuhant a Japán-tengerbe, egy tesztrepülés során. A gép 5 fős személyzetét még mindig keresik.

Ajánló:

(angol nyelven)