Kivizsgálják az Ingusföldi választási botrány körülményeit<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz államfő és az orosz központi választási bizottság elnöke hétfőn egyetértett abban, hogy felelősségre kell vonni a vasárnapi ingusföldi választási botrány vétkeseit, akik az utolsó pillanatban zárták ki a legesélyesebb jelöltet, és elhalaszttatták a voksolás.
Vágólapra másolva!

Vasárnap kellett volna megtartani Ingusföldön a pótválasztásokat a dumába, de a hét jelölt közül a legesélyesebbet, Alihan Amirhanov miniszterelnök-helyettest a választások előestéjén az ingus legfelsőbb bíróság eltiltotta a megmérettetéstől. A testület arra hivatkozott, hogy Amirhanov durván megsértette a választási törvényt, emberei megvesztegették a választókat.

A választások megkezdésekor, vasárnap reggel Ingusföldön zárva maradt a szavazóhelyiségek többsége. A kerületi választási bizottságok azzal magyarázták ezt, hogy Amirhanov kizárása miatt nem tudják lebonyolítani a voksolást. Az ingus központi választási bizottság ennek hírére rögtön úgy határozott, hogy ilyen körülmények között nem tartható meg a voksolás.

Alekszandr Vesnyakov, az orosz szövetségi központi választási bizottság elnöke hétfőn tárgyalt Vlagyimir Putyinnal az Oroszország legújabb kori történelmében példa nélkül álló választási botrányról. Egyetértettek abban, hogy a választási kudarc vétkeseit felelősségre kell vonni.

A helyzet tisztázására Ingusföldre utazott az államügyészség küldöttsége. Feltehetően bűnvás indult annak kiderítésére, ki a felelős a választási kudarc miatt. A vétkesekre akár öt évig terjedő börtönbüntetés is kiróható.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 2.)