Az RMDSZ készül az általános választásokra <br/>

Vágólapra másolva!
A Marosvásárhelyen az RMDSZ miniparlamentjének is nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elsőrendű feladatává tette az ősszel esedékes romániai parlamenti és elnökválasztásokra való felkészülést. Arról, hogy állítson-e saját elnökjelöltet az államelnök-választáson a grémium szeptemberben dönt.
Vágólapra másolva!

A testület ütemtervet fogadott el a választásokra való felkészüléssel kapcsolatban: megbízta a szövetség ügyvezető elnökségét, hogy dolgozza ki a jelöltállítási szabályokat, amelyeket a július 22-re összehívandó rendkívüli SZKT-ülés elé terjesztenek.

Az SZKT vasárnapi ülésén megerősítette a szövetség operatív tanácsának, a Kincses Előd, a Maros megyei szervezet elnöke tisztségéből való felfüggesztésére vonatkozó határozatát.

A választásokra való felkészülés fontosságára való tekintettel a miniparlament elnapolta a testület tisztújítására vonatkozó napirendi pontot. Ülése végén az SZKT állásfoglalást fogadott el a Brassó megyei Földváron és Marosvásárhelyen történt emlékműgyalázásokkal kapcsolatban, elítélve azokat és követelve a tettesek felelősségre vonását.

A testület állásfoglalásában kérte Románia főügyészét, hogy kezdeményezzen perújrafelvételt a székelyudvarhelyi csereháti események kapcsán fogházbüntetésre ítélt Bardóczy Csaba volt Hargita megyei önkormányzati képviselő ügyében.

Előző nap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség két döntéshozó testülete, a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) és a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) együttes ülést tartott, amelyen jóváhagyták az RMDSZ tavalyi- és elfogadták az idei költségvetést. A tanácskozáson nagy teret szenteltek a helyhatósági választások elemzésének.

A vélemények megoszlottak, egyes felszólalók sikernek, mások kudarcnak tartották a helyhatósági választásokon elért eredményét.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 22.)