Seselj megbuktathatja Milosevics terrorizmus-ellenes törvényét <br/>

Vágólapra másolva!
Belgrádban csütörtökön hirtelen bizonytalanná vált a jugoszláv terrorizmus-ellenes törvény parlamenti elfogadása, miután Vojiszlav Seselj szerb radikális vezető bejelentette, hogy pártja pénteken nem szavazza meg a gyakran bírált tervezetet. A jugoszláv kormány által a múlt héten elfogadott tervezetet a szövetségi törvényhozás várhatóan pénteken vitatja meg.
Vágólapra másolva!

A jogszabály sokéves börtönbüntetést irányoz elő az alkotmányos rendet és az ország területi épségét veszélyeztető, de a tervezetben több helyütt tágan értelmezhető megfogalmazásban definiált cselekményekért. Vojiszlav Seselj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke csütörtöki belgrádi sajtóértekezletén közölte, hogy pártjának képviselői nem szavazzák meg a törvényt. Ezt úgy indokolta, hogy nem harmonizálták eléggé a tervezetet más törvényekkel, amely a kormányon belüli további egyeztetést igényel, más okokat azonban nem említett.

Amennyiben Seselj kitart döntése mellett, úgy előfordulhat, hogy a jugoszláv törvényhozás pénteken nem tudja elfogadni a jogszabályt. A két belgrádi kormánypárt, a Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) és a Jugoszláv Egyesült Baloldal ugyanis a Belgrád-párti montenegrói képviselők szavazataival együtt az alsóházban még elegendő vokssal bírna ugyan, ám a felsőházban már nem rendelkezne a szükséges szavazattöbbséggel.

A szerb kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő Seselj bejelentése némi meglepetést keltett Belgrádban. Petar Jojics jugoszláv igazságügyi miniszter, az SRS magas rangú tisztségviselője a szövetségi parlament illetékes bizottságában csütörtök délelőtt még kitartott a törvény mellett és bizonygatta, hogy a jogszabály nem sérti az emberi jogokat és nem irányul a másként gondolkodók ellen.

(MTI)

Ajánló: