AIDS okozásáért kell kártérítést fizetnie a kanadai Vöröskeresztnek <br/>

Vágólapra másolva!
Egy kanadai bíróság arra kötelezte kedden a Vöröskereszt kanadai szervezetét, hogy fizessen összesen 2,3 millió kanadai dollár értékű kártérítést három olyan áldozat családjának, akik AIDS-sel fertőzött vér átömlesztése következtében haltak meg. A most megítélt összeg hatszor akkora, mint amit azok kaptak, akik korábban peren kívül megegyeztek a helyi kormánnyal.
Vágólapra másolva!

Kanadában 1998-ig a Vöröskereszt hatáskörébe tartozott a véradások megszervezése és a vérkészítmények gondozása, ám amikor fény derült arra, hogy több ezer ember kapott vírusos májgyulladás (hepatititis-C ), illetve AIDS fertőzést vérátömlesztés útján, a szervezettől megvonták a vérellátói feladatkört.

A keddi ítélettel az áldozatok családjai közel hatszor akkora (mintegy másfél millió USA-dollár értékű) kártérítést kaptak, mint amelyet a többi, ugyancsak fertőzött vértől megbetegedett és elhunyt áldozat hozzátartozói kaptak Ontario állam kormányától. A legtöbb áldozat családja elfogadta a kormány kártérítési ajánlatát, és lemondott arról, hogy jogi útra terelje az ügyet.

A keddi ítélet indoklásában a bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a kanadai Vöröskereszt az első figyelmeztető jelek után nem szüntette be a nem megfelelően kezelt vérkészítmények felhasználását. A bíró hibáztatta a kanadai kormányzati szerveket is, amelyek "bürokratikus lassúsággal és erélytelenséggel" léptek fel a vérátömlesztési botrányban.

(MTI)

Ajánló:

A szervezet honlapja. (angolul)