Vágólapra másolva!
Az Európai Unió 14 országa tanulmányozni akarja az ausztriai politikai és társadalmi helyzetet. A vizsgálat eredményének függvényében döntenek majd a január vége óta érvényben lévő szankciók - a kétoldalú kapcsolatok befagyasztása - feloldásáról.
Vágólapra másolva!

A brüsszeli Le Soir megszerezte azt a bizalmas dokumentumot, amelyben az EU soros portugál elnöksége összefoglalta a 14 ország terveit. E szerint az Osztrák Szabadságpári (FPÖ) kormányra kerülése miatt elhatározott szankciók egyelőre folytatódnak. A 14 ország elhatározta viszont, hogy a portugál miniszterelnök felkéri az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökét, hogy bízzon meg három személyiséget az osztrák belpolitikai helyzet alapos tanulmányozásával. Jelentésük terjedjen ki arra, hogyan viseltetik az osztrák kormány a közös európai értékek, különösen a kisebbségek, menekültek és bevándorlók jogai iránt, mutassa be az FPÖ politikájának alakulását. A 14 ország kormánya e jelentés fényében fogja eldönteni kétoldalú kapcsolatai további alakítását Béccsel.

A Le Soir szerint Ausztria ezzel részben csatát nyert, mert a független vizsgálat ötlete eredetileg onnan származik. A 14-ek határozata ugyanakkor nem említ határidőt a jelentés elkészítésére, és a döntést csak a 14 ország fogja meghozni, Ausztria beleszólása nélkül.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 20.)