Ökológiai katasztrófát akadályoztak meg Csecsenföldön <br/>

Vágólapra másolva!
Súlyos ökológiai katasztrófával fenyegető robbantást hiúsítottak meg hétfőn Csecsenföldön az orosz titkosszolgálat és a katonai felderítés emberei. Feltehetően csecsen szakadárok higanybombával készültek oroszok által elfoglalt területek élővilágát elpusztítani.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen tettesek 160 kilogramm plasztikot és két kilogramm higanyt helyeztek el Argun városa mellett egy közúti hídnál. A szerkezetnek volt gyújtószerkezete, és készen állt a robbantásra. Arkagyij Bahin vezérőrnagy elmondta, hogy súlyos ökológiai katasztrófát okozott volna, ha működésbe lép a szerkezet: 1 kilométeres körzetben elpusztult volna minden élő szervezet.

A robbanás következtében hatalmas mérgező higanyfelhő keletkezett volna, amely akár ötven kilométeres távolságban is kifejthette volna káros hatását. Csecsenföldön minden jel szerint aknaháború van kialakulóban. Csaknem naponta érkezik jelentés orosz részről arról, hogy a csecsen lázadók aknát vagy más robbanószerkezetet helyeznek el utakon, hidakon vagy más helyszíneken.

Az NTV televízió hétfőn arról számolt be, hogy ugyancsak Argunnál három csecsent tartóztattak le, akik robbanószerkezetet próbáltak elhelyezni a vasútállomáson.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 25.)