Az ENSZ főtitkára a béke ifjú nagykövetévé nevezett ki több mint 2000 gyermeket<br/>

Vágólapra másolva!
Bázelben rendezték meg ezen a héten a gyermekek első világfesztiválját. A világ minden tájáról összesereglett, több mint kétezer, 13-14 éves fiatalt Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Adolf Ogi svájci államfő a béke ifjú nagyköveteinek nevezte ki.
Vágólapra másolva!

Az egyhetes világtalálkozót az ENSZ gyermekalapjának (UNESCO) védnökségével rendezték meg. Célja: a nevelés, a tudomány és a kultúra segítségével támogassa a béke ügyét.

A fesztivál záró rendezvényeként tartott ünnepségen Kofi Annan arra bátorította a gyermekeket, hogy vessék le félelmeiket, a kulturális, nyelvi és vallási különbözőség ellenére építsenek hidat egymás között, ápolják az egy hét alatt kialakult barátságokat.

"Jelentősen hozzájárultok a békéhez. Ti vagytok a XXI. század vezetői. Veletek, mint a béke nagyköveteivel tovább él bennem a remény" – mondta a világszervezet vezetője, aki ezt követően Adolf Ogi svájci államfővel átnyújtotta a gyermekeknek azokat az útleveleket, amelyek tanúsítják, hogy tulajdonosát a béke ifjú nagykövetének nevezték ki.

Befejezésül, mintegy a béke szimbólumaként, a gyermekek közösen eljátszottak egy zenedarabot. Csatlakozott az ifjú zenészekhez Kofi Annan is, aki egy tam-tam dobon verte a ritmust. A színpadon felvonult minden részt vevő állam képviselője saját nemzeti lobogóját hordozva, majd a több mint kétezer gyerek elénekelte a XX. század végének a békét jelképező két dalát: Johh Lennon "Give peace a chance" című dalát, valamint a Queen "We will rock you" című szerzeményét.

(MTI)

Ajánló:

Minden, amit az ENSZ gyermekalapjáról tudni érdemes. (angolul)