Az izraeli kormányválság késleltetheti a közel-keleti békét

A második legnagyobb izraeli kormánypárt, a Szasz bejelentette, kivonul a koalícióból. A párt négy minisztere már benyújtotta lemondását Ehud Barak miniszterelnöknek. Az izraeli kormány megrendülése megakadályozhatja a nyárra tervezett békemegállapodást a palesztinokkal.

Az izraeli kormánykoalíció hét pártból áll, a legerősebb közöttük a Barak vezette baloldali Munkapárt. A második legerősebb kormánypárt a koalícióból most kiválni készülő Szasz. A Szasz nélkül a maradék öt pártnak nincs többsége az izraeli törvényhozásban.

A Szasz az ortodox vallásosok érdekét képviselő párt Izraelben. Hetek óta húzódik a vitájuk a Munkapárttal arról, hogy a párt vallásos kulturális intézményei mekkora állami támogatást kapjanak. A Szasz egy egész országra kiterjedő iskolahálózatot tart fenn, melyhez komoly állami támogatást követel. Iskolái mellett a párthoz közel álló, ortodox értékeket közvetítő kalózrádiók legalizálását is el akarják érni. A párt vezetői azt állítják, követeléseik nem teljesültek, ezért vonulnak ki a kormányból.

Ezzel szemben a Munkapárt vezetői szerint a békekötés ügye miatt vesztek össze a koalíciós partnerek. Barak miniszterelnöknek és Szhohat pénzügyminiszternek is ez a véleménye. "Minden pénzügyi kérdést megoldottunk a Szasszal, nem ezért, hanem politikai okok miatt mondtak le, mert nem értettünk egyet a béketárgyalások menetében"- nyilatkozta a pénzügyminiszter. A Szasz párt támogatói közül valóban többen jelezték az utóbbi időben, hogy nem örülnek, hogy Barak újabb területeket készül átengedni a palesztinoknak a békéért.

Amennyiben a Szasz vezetői nem gondolják meg magukat - amire már volt példa, hiszen nem először készülnek kiugrani a koalícióból ?, akkor nagyon nehéz lesz a Munkapártnak elfogadtatnia a békefeltételeket az izraeli parlamenttel. Vagy kisebbségben kell tovább kormányoznia a továbbiakban, vagy pedig nemzeti egységkormányt kell alakítania a legnagyobb jobboldali párt, a Likud bevonásával. A béketárgyalások pedig pont most értek különösen fontos szakaszukhoz. A tervek szerint a napokban látogat Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a térségbe, hogy segítse a megegyezést Barak és a palesztinok vezetője, Arafat között. A tervek szerint még szeptember előtt megkötötték volna a békeszerződést, de a mostani kormányválság ezt megakadályozhatja.

Ajánló:

angolul

Korábban:

2000. június 13.