Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem kilépett a Magyarok Világszövetségéből<br/>

Vágólapra másolva!
Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) azonnali hatállyal kilépett a Magyarok Világszövetségéből. Bár a szervezet már 1996 óta nem vett részt az MVSZ választmányának munkájában, de csak most lépett ki, a tisztújítás eredménye miatt.
Vágólapra másolva!

Szöllőssy Pál, az EPMSZ ügyvezető elnöke levélben közölte, hogy az EPMSZ képviselője 1996 óta nem vesz részt az MVSZ választmányának munkájában, de választmányi tagságukat továbbra is fenntartották. Közleménye szerint az MVSZ május végén lezajlott tisztújításának körülményei és a választás eredménye végképp eloszlatták a szövetség megújulásába vetett reményüket.

"Az elnökválasztás az erőszakosan fellépő erdélyi csoport és a politikai szélsőségesek győzelmét hozta. Végzetesnek tartjuk, hogy az MVSZ erdélyi csoportját az RMDSZ vezetőségéből kiszorult, azzal szemben ellenséges érzelmű ellenzékiek alkotják. Olyanok, akik Tőkés László püspök radikális irányzatának híveiként állandóan támadják, gyanúsítják az RMDSZ demokratikusan megválasztott vezetőségét, és ezzel aláássák az erdélyi magyarság reprezentatív szervezetének egységét, és súlyosan ártanak nemcsak az erdélyi, de az összmagyarság ügyének is" - áll a Szöllőssy Pál által aláírt közleményben.

"A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Kisalföldi Társasága arra kéri a világszövetség elnökségének munkáját felfüggesztő tagjait, hogy a magyarság érdekeit szem előtt tartva térjenek vissza a munkához "- tartalmazza az MVSZ Kisalföldi Társaságának keddi állásfoglalása.
Az MVSZ Kisalföldi Társasága elnökségi ülésen foglalkozott a Magyarok Világszövetsége egyes elnökségi tagjai tevékenységének felfüggesztésével, illetve bojkottjával kapcsolatos helyzettel. A társaság elnökségi tagjai megállapították, hogy a bojkott sérti a magyarság elemi érdekeit. Az állásfoglalás szerint "a közgyűlésen a vezetőségválasztás demokratikusan és törvényesen zajlott le, ezért a választás eredményét mindenkinek el kell fogadnia".

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 20.)