A csecsenek nem fogadják el a Putyin által kinevezett Kadirovot <br/>

Vágólapra másolva!
Gudermeszben, Csecsenföld második legnagyobb városában kedden hivatalosan beiktatták tisztségébe Ahmad Kadirov főmuftit, akit a Kreml nevezett ki a csecsenföldi adminisztráció élére. A helyi vezetők nagy része tiltakozásul visszaadta mandátumát.
Vágólapra másolva!

Kadirov beiktatása után a helyi 23 oroszbarát tartományi vezető közül tizenheten azonnal nyilvánosan bejelentették lemondásukat, arra hivatkozva, hogy Kadirov az 1994-96-os orosz-csecsen háború idején a függetlenségiek oldalán harcolt. A lemondott elöljárók közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben hangsúlyozták: "Kadirov soha nem ismerte el felelősségét Csecsenföld pusztulásában és a több tízezer áldozat halálában. Bűnösségét különösen súlyosbítja, hogy az iszlám képviselője, és ez a vallás a béke és az egyetértés hite. Éppen ezért nincsen erkölcsi jogunk vele együtt dolgozni és mellette állni."

Az Izvesztyija elhibázott lépésként értékelte Kadirov kinevezését. "Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Kadirov kinevezése, amelytől a csecsen közösség összehozását várták, tévedés volt" - írta a tekintélyes moszkvai lap, míg a Kremllel szemben általában ellenséges hangvételt használó Szevodnya "új csecsenföldi válságot" emlegetett. Más orosz sajtószervek arra hívták fel a figyelmet, hogy Kadirov ellen korábban már több merényletet kíséreltek meg, és éppen ezért az elmúlt napokban visszavonult erős őrizetben szülőfalujába, Centorojba.

Az orosz erőkhöz tavaly átállt Kadirov főmuftit június 12-én nevezte ki elnöki rendelettel Vlagyimir Putyin, hogy átvegye a csecsenföldi adminisztráció vezetését az orosz Nyikolaj Kosmantól.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 16.)