Kormányváltás Jordániában<br/>

Vágólapra másolva!
II. Abdalláh jordániai király vasárnap elfogadta a konzervatív beállítottságú Abdel Rauf ar-Ravabdeh kormányfő lemondását, és a közel-keleti országban köztudomásúan liberális gazdaságpolitikát szorgalmazó Ali Abu ar-Ragebet bízta meg kormányalakítással.
Vágólapra másolva!

Jordániában Husszein néhai uralkodó tavalyi halála óta ez az első kormányváltás. Az új kabinet várhatóan 24 órán belül leteszi a hivatali esküt II. Abdalláh előtt.

A távozó miniszterelnök 15 hónapon át vezette a végrehajtó testületet, és ez idő alatt számtalan bírálat érte őt és kormányát a liberális, valamint a konzervatív erők részéről egyaránt. Felrótták, hogy baráti-rokoni alapon juttattak embereket jól jövedelmező közszolgálati állásokba, illetéktelen haszonhoz jutottak, és a közpénzekkel is hűtlenül bántak.

Politikai elemzők az új jordániai kormányfőről megállapítják: a jelenleg parlamenti képviselő Rageb várhatóan a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a hazai üzleti körök támogatását is élvező reformok felgyorsítását szorgalmazza majd. Tagja annak a gazdasági tanácsadó bizottságának, amely a király elnökletével működik, és amelyben az ország ipari vezetőit is bevonták. Ez a testület tavaly óta szakadatlanul arra sarkallja a most leköszönő kormányt, hogy a begyepesedett bürokrácia ellenállása dacára is gyorsítsa fel a reformfolyamatot.

Megfigyelők szerint az új jordániai kormány megalakításával tovább szélesedik a szakadék a Nyugat-barát és üzleti gondolkodású Abdalláh, valamint egy konzervatív, szűklátókörű politikusi réteg között.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(1999. március 4.)