Vasárnap tartják a romániai helyhatósági választások második fordulóját<br/>

Vágólapra másolva!
A legtöbb romániai városban és településben a helyhatósági választások vasárnapi második fordulójában dől el, hogy ki lesz a polgármester. A június 4-én tartott első fordulóban a 2957 polgármester közül csak 706-ot választottak meg. Sok helyen a rendkivül alacsony részvételi arány miatt kell második fordulót tartani.
Vágólapra másolva!

Az első fordulóban a legtöbb polgármesteri tisztet az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) jelöltjei nyerték el, szám szerint 337-et, és a második fordulóba is a PDSR jelöltjei közül jutottak be a legtöbben.

Jól szerepelt a helyhatósági választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is. Az első fordulóban 110 RMDSZ-jelöltet választottak meg polgármesternek. A második fordulóban a szövetség 107 jelöltje nyert jogot arra, hogy versenybe szállhasson a tisztségért. Öten visszaléptek, egy jelölt pedig más párt jelöltjének visszalépése miatt jutott tovább, így a második fordulóban összesen 103 RMDSZ-jelölt lesz.

A nagyvárosok közül Marosvásárhelyen Fodor Imre a Román Demokratikus Konvenció (CDR), Nagyváradon Kapy István a Demokrata Párt (PD), Zilahon Fekete Károly a PDSR jelöltjével szemben,
Szatmárnémetiben Ilyés Gyula az ellenzéki pártok által támogatott független román nemzetiségű jelölt ellenében igyekszik megszerezni a polgármesteri címet. Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ jelöltjei és független magyar nemzetiségű jelöltek között dől el a polgármesteri cím sorsa.

Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter az RMDSZ jelöltjeként a második helyen végzett, de visszalépett a CDR jelöltjének javára, mivel így olyan széles koalíció jött létre, amelynek esélye lehet arra, hogy leváltsa a város éléről Gheorghe Funart, a Nagy Románia Párt (PRM) polgármesterét.

Bukarestben a főpolgármesteri címért Sorin Oprescu, a PDSR és Traian Basescu közlekedési miniszter, a PD jelöltje küzd egymással. Az előrejelzések rendkivül szoros eredményt igérnek.

A két héttel ezelőtti első fordulót a teljes szervezetlenség és a kisebb-nagyobb szabálytalanságok sorozata jellemezte. A választási
törvény lehetővé teszi a szavazási idő meghosszabbítását, s teljes káoszt okozott, hogy a központi választási bizottság a rendkivül alacsony részvétel láttán közvetlenül a szavazóhelyiségek zárása előtt azt tanácsolta, az országban mindenütt éjfélig hosszabbítsák meg a szavazást. A szabálytalanságok miatt benyújtott óvásokat visszautasították, egyedül egy kis településen semmisítették meg a polgármesteri választás eredményét, mert egyértelműen kiderült, hogy a PDSR jelöltje csalással győzött. Marosvásárhelyen

A második fordulót megelőzően két komolyabb kampányincidens történt. Marosvásárhelyen a CDR jelöltje, Dorin Florea megyei prefektusi jogkörével élve egy nappal meg akarta hosszabbítani a
kampányt, s ezt csak az RMDSZ ismételt tiltakozására bírálta felül a központi választási bizottság. Csütörtökön este - a kampánycsend
beállta előtt - a román közszolgálati televízió igazgatói tanácsának egyik PDSR-delegáltja berontott abba a stúdióba, ahonnan élőben
politikai vitaműsort sugároztak, és arra szólította fel a nézőket, hogy szavazzanak a PDSR jelöltjeire.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 7.)