Mugabe cáfolja a bányák államosításának szándékát <br/>

Vágólapra másolva!
Robert Mugabe zimbabwei elnök kijelentette, hogy nem szándékozik államosítani a külföldi tulajdonban lévő bányákat, ezzel megcáfolta az Independent cikkét, amely úgy idézte őt csütörtökön, hogy a brit tulajdonban levő bányák lefoglalását tervezi, s rögtön hozzá is lát, mihelyt rendeződött a földkérdés.
Vágólapra másolva!

Az államfő a leghatározottabban cáfolta pénteken a neki tulajdonított kijelentést. Azt mondta: nem tervezi e bányák a kisajátítását, de szeretné, ha a feketéknek is lenne bennük tulajdoni részük. Mugabe a fővárostól, Hararétól 150 kilométerre lévő Kadamában húszezer híve előtt beszélt erről egy választási nagygyűlésen.

(MTI)

Ajánló:

virtuális látogatás az afrikai országban. (angolul)

Korábban:

(2000. május 14.)