Szerencsés, aki korán meghal Oroszországban<br/>

Napjainkban nincs szerencséje annak, aki Oroszországban éli öregkorát, az ország északi részén pedig már egyenesen katasztrofális az idős emberek helyzete. Az ország népességének kétharmada 50 évnél idősebb, és nyolc elhalálozásra egy születés jut. A BBC tudósítója az oroszországi idősek helyzetét vizsgálta.

Oroszország egykoron fakitermeléséről és feldolgozásáról híres északi területeiről a fiatalok az ország déli, gazdagabb, és jobb lehetőségeket nyújtó régióiba távoztak. Az északi terület öregjei így magukra maradtak, legtöbbjük megkeseredett ember, akik még a II. világháborúban is harcoltak, majd a kommunizmusban éltek.

Valerij és Elena Arhangelszkben él, ketten együtt közel száz évig szolgálták országukat. Elenát 14 évesen arra kényszerítették, hogy a II. világháború alatt lövészárkokat ásson. Ettől annyira megromlott az egészégi állapota, hogy soha nem születhetett gyermeke. Kétszobás lakásuk szinte üres. Évekkel ezelőtt ugyanis el kellett adniuk minden értékes holmijukat. ''Csak ezeket a csecsebecséket tartottam meg'' – mondja Valerij miközben a szekrényből egy katonai zubbonyt húz elő, melyet áldozatos munkájáért járó kitüntetések díszítenek. Nevetve mondja: '' ma már semmit sem jelentenek nekem''.

A pár a mai napig nem képes elhinni, hogy államuk becsapta őket. Gyermekük nem lévén évtizedeken keresztül nagy gonddal takarékoskodtak, pénzüket pedig bankba tették, hogy öreg korukra ne legyenek gondjaik, és a temetésükre is legyen elegendő pénzük. Valerij soha nem fogja elfelejteni azt a napot, amikor 1998-ban a rubel-összeomlásának napján azt közölték vele a bankban, hogy semmilye sem maradt. Ma már csak a Vöröskereszt szeretetkonyhájának levesén élnek és abban reménykednek, hogy az állam - amit egész életükben szolgáltak - eltemeti majd azt, aki kettőjük közül később hal meg.

Kegyetlenül ironikus, de ha a környéken valaki átvészeli a háború borzalmait, elviseli a kíméletlen környezetet – többek között a téli –20 fokos hideget -, akkor már túlélőnek számít.

A gerendaház konyhájában veszekszik a 77 éves Elena és a 99 éves Natasa: ''Bárcsak meghalnék!'' – mondja egyikük, mire a másik: ''Nem! Nekem sokkal rosszabb életem van, mint neked, én akarok meghalni'' - vágja rá a másik.

Jó néhány kilométerre Arhangelszktől a 76 éves Galinának senkije sincs, akivel legalább kiabálhatna. A háború asszonyok millióit tette özveggyé, Galina férje is ott vesztette életét. Az egyedül maradt Galina 36 évig dolgozott nővérként, ennek ellenére nem jutott olyan gyógyszerhez, amellyel mellkasi betegségét meggyógyíthatták volna, így állandóan köhög. ''Minden reményemet feladtam, semmi olyat nem látok magam előtt, amiért érdemes lenne élni.''- mondja vendégének, aki évek óta az egyetlen személy, aki a házába betévedt.

A kegosztrofi állami idősek otthonában sem jobb a helyzet, a bennlakókat évi két alkalommal a helyi gyerekek énekkara szórakoztatná, ha a kis énekesek nem arról dalolnának, hogy: ''Nagyi én szeretlek..., nem vagy öreg..., te vagy a legjobb barátom''. Az elképedt hallgatóság alig reagál az elhangzottakra, csak azt szeretnék, hogy legalább ne gúnyolják ki őket.

Ajánló:

Praktikus tanácsok 60 fölöttre! (angolul)