Szülőfaluja közelébe eltemették Háfez Asszadot <br/>

Vágólapra másolva!
Közel-keleti, európai és más vezető politikusok jelenlétében búcsúztatták kedden Háfez Asszad volt szíriai elnököt Damaszkuszban. Magára a temetésre az egykori államfő szülőfalujában, az észak-szíriai Kardahában került sor, ahol Asszadot helyi idő szerint a koraesti órákban a családi mauzóleumban helyezték végső nyugalomra - legidősebb fia mellé, aki 1994-ben autóbalesetben halt meg.
Vágólapra másolva!

Még a nap folyamán a néhai elnök fia és kijelölt utóda, Bassár el-Aszad Damaszkuszban megbeszélést folytatott több, a gyászszertartásra érkezett politikussal. Tárgyalt többek között Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel, Jacques Chirac francia köztársasági elnökkel, fogadta Gennagyij Szeleznyovot, az orosz duma elnökét, aki átadta Vlagyimir Putyin államfő üzenetét.

Bassár el-Aszad apja politikájának folytatását ígérte az amerikai külügyminiszternek, aki megelégedéssel fogadta szavait. Találkozójuk után Albright kormányzásra alkalmas és képes személynek nevezte Bassár el-Aszadot.

A szíriai elnök temetésén Szabó János honvédelmi miniszter vezetésével vett részt magyar küldöttség. Szabó János átadta a köztársasági elnök és a kormány részvétét az elhunyt elnök fiának. A honvédelmi miniszter reményét fejezte ki, hogy a magyar-szíriai kapcsolatok a jövőben is fejlődnek és a két nép barátsága is töretlen marad.

Az elhunyt Háfez Asszad és Jasszer Arafat viszonya közismerten feszült volt, most azonban a palesztin vezető többször is megölelte Szíria kijelölt vezetőjét. Melegen üdvözölte a fiatal szír vezetőt Jordánia uralkodója, II. Abdalláh is. Egyiptomot Hoszni Mubarak államfő képviselte, akit Amr Musza külügyminiszter is elkísért. Az egyiptomi diplomácia vezetője hazatérése után országa támogatását ígérte Szíriának.

Damaszkuszban a délelőtti hivatalos szertartáson Bassár el-Aszad és két öccse vezetésével jutott el a menet az Omajjád térre, majd a Nép Palotájába. Magas rangú állami tisztviselők és vallási méltóságok követték őket. Megjelent a szertartáson Abdel Halim Haddam alelnök, aki a néhai államfő halála után ügyvezető elnökké vált. Damaszkuszban több százezer ember özönlött a kora reggeli óráktól az utcákra, hogy búcsút vegyenek Asszadtól.

Az öt órán át tartó hivatalos szertartás után a koporsót repülőgéppel szállították szülőfaluja közelébe, Lattakia kikötővárosba.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 13.)