A katonák rálőttek a fidzsi-szigeteki puccsista vezér autójára<br/>

Vágólapra másolva!
Katonák hétfőn tüzet nyitottak a hetek óta hatalmi válság által bénított Fidzsi-szigeteken George Speight puccsista vezér autójára. Az általa vezetett lázadók merényletkísérlettel vádolják a katonaságot.
Vágólapra másolva!

A katonák kilyuggatták a Speight-t szállító személygépkocsi oldalát; az őslakosok érdekeinek védelmét felvállaló üzletemberből lett puccsista vezető azonban sértetlen maradt. A lázadók szóvivője szerint az akcióval kockára tették az indiai Mahendra Chaudry volt miniszterelnök és 30 másik politikus életét, akiket a puccsisták a parlament május 19-i elfoglalása óta tartanak túszként fogva.

A hadsereg tagadta a merénylet szándékát, a katonák állítólag tévedésből lőttek rá a kocsira, amely nagy sebességgel haladt keresztül egy ellenőrző ponton. Speight a puccs kezdete óta már több ízben elhagyta a parlament épületét, eddig fegyveres közjáték nélkül. A katonaság korábban ígéretet tett arra, hogy nem folyamodik erőszakhoz a túszok kiszabadítása érdekében.

Speight a kormány távozását és a nem fidzsi őslakosoknak magas állami tisztségekbe jutását lehetővé tevő alkotmány eltörlését akarja.

Frank Bainimarama, az ország katonai vezetője - aki a puccs után 10 nappal rögtönítélő bíráskodást vezetett be és magához ragadta a hatalmat - teljesítette a puccsisták követeléseit, hatályon kívül helyezték az indiaiaknak több politikai jogot biztosító 1997-es alaptörvényt, eltávolították hivatalából az elnököt, és amnesztiát ajánlottak fel Speight és csoportja számára.

A válság ennek ellenére nem fejeződött be, a lázadók nem engedték el a túszokat és adták meg magukat, mivel a puccsisták és a katonai vezetés között egyet nem értés alakult ki a jövendő kormányt illetően. A hadsereg kizárta annak a lehetőségét, hogy Speight bármiféle szerephez jusson a Fidzsi-szigetek új hatalmi rendszerében.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 6.)