Vágólapra másolva!
Az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) győzelmét és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vártnál jobb, magabiztos szereplését hozta a romániai helyhatósági választások vasárnap tartott első fordulója - derült ki a központi választási bizottság által csütörtök este közzétett hivatalos végeredményekből. A vasárnapi szavazáson a 17,6 millió választásra jogosult állampolgár 50,85 százaléka vett részt. Ez volt a legalacsonyabb részvételi arány, mióta demokratikus választásokat tartanak Romániában.
Vágólapra másolva!

A szavazóknak 2957 polgármester személyéről, a helyi és a megyei tanácsok összetételéről kellett dönteniük. Az első fordulóban csak 706 polgármestert sikerült megválasztani. A polgármester-jelöltekre leadott szavazatok alapján a következő sorrend alakult ki:
PDSR - az érvényes szavazatok 27,37 százalék, 337 megválasztott polgármester
Demokrata Párt (PD) - 12,32 százalék, 96 polgármester
Nemzeti Liberális Párt (PNL) - 9,06 százalék, 39 polgármester
Szövetség Romániáért (ApR) - 8,53 százalék, 30 polgármester
Román Demokrata Konvenció (CDR) - 8,01 százalék, 22 polgármester
Nagy Románia Párt (PRM) - 5 százalék, 5 polgármester
RMDSZ - 4,75 százalék, 110 polgármester
Romániai Szociáldemokrata Párt (PSDR) - 2,13 százalék, 8 polgármester
függetlenek - 6,04 százalék - 33 polgármester

A helyi és a megyei tanácsok összetétele már az első fordulóban kialakult. A helyi tanácsosok listájára leadott szavazatok alapján a következő sorrend alakult ki:
PDSR - 25,78 százalék, 11380 tanácsos
PD - 10,4 százalék, 5463 tanácsos
ApR - 8,04 százalék, 4448 tanácsos
PNL - 7,8 százalék, 3978 tanácsos
CDR - 7,27 százalék, 2767 tanácsos
RMDSZ - 5,5 százalék 2451 tanácsos
PRM - 6,19 százalék 2105 tanácsos
PSDR - 2,28 százalék 883 tanácsos
Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) - 2,17 százalék, 869 tanácsos
Román Nemzeti Párt (PNR) - 1,98 százalék, 815 tanácsos
Szocialista Munakpárt (PSM) - 1,98 százalék, 755 tanácsos
Romániai Egységpárt (PUR) - 1,61 százalék, 595 tanácsos
Jobboldali Erők Szövetsége (UFD) - 2,21 százalék, 551 tanácsos

A megyei tanácsosok listájára leadott szavazatokat lehet a legpontosabb előrejelzésnek tekinteni az ősszel tervezett törvényhozási választásra, mivel a képviselőket és a szenátorokat a pártok megyei listáin választják meg. A megyei tanácsosi listákra leadott szavaztok alapján a következő sorrend alakult ki:
PDSR - 27,44 százalék, 496 tanácsos
PD - 9,91 százalék, 205 tanácsos
ApR - 7,38 százalék, 173 tanácsos
PNL - 6,96 százalék, 160 tanácsos
CDR - 7,47 százalék, 156 tanácsos
PRM - 6,62 százalék, 143 tanácsos
RMDSZ - 6,27 százalék, 135 tanácsos
PSDR - 2,35 százalék, 44 tanácsos
PUNR - 2,35 százalék, 37 tanácsos
PNR - 1,91 százalék, 26 tanácsos
PSM - 1,79 százalék, 24 tanácsos
PUR - 1,55 százalék, 22 tanácsos
UFD - 2,2 százalék, 20 tanácsos.

Az RMDSZ lett a legerősebb szervezet hét romániai megye tanácsában: Kovászna megye (67,6 százalék, 26 tanácsos a 35 fős tanácsban), Hargita megye (61,8 százalék, 27 tanácsos a 33 fős tanácsban), Maros megye (39,6 százalék, 17 tanácsos a 35 fős tanácsban), Szatmár megye (35,7 százalék, 14 tanácsos a 35 fős tanácsban), Szilágy megye (23,9 százalék, 10 tanácsos a 32 fős tanácsban), Bihar megye (23,2 százalék, 10 tanácsos a 32 fős tanácsban), Kolozs megye (19,4 százalék, 10 tanácsos a 38 fős tanácsban). Tanácsosi helyekhez jutott az RMDSZ Fehér, Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Máramaros és Temes megyékben is.

(MTI)

Ajánló: