Putyin megtöri a hagyományokat<br/>

Vágólapra másolva!
110 fős kísérettel érkezett Olaszországba Vlagyimir Putyin orosz elnök. A kísérők között nincs egyetlen nő sem - írja keddi számában a római La Repubblica. A vendéglátó olasz elnök Putyinhoz igazította a programokat.
Vágólapra másolva!

Az előző időkben a szovjet, illetve orosz vezetők itáliai látogatásukra általában feleségük vagy éppen lányuk kíséretében érkeztek. A mostani moszkvai delegáció összetétele Ciampi olasz elnököt is a protokoll megváltoztatására késztette: a hagyományoktól eltérően alig húszterítékes férfi-vacsorát szervezett a vendégeknek. Saját felesége is otthon maradt.

A La Repubblica figyelmét nem kerülte el, hogy az új orosz elnök táplálkozása is spártai: csak egészséges ételeket fogyaszt, legfeljebb egy kis sört hajt le rájuk. Így aztán a díszvacsorán is csak kevés sajtkrémet, halat, rákot tálaltak Putyinék tiszteletére, és kevés alkohollal öntözték meg a falatokat.

(MTI)

Ajánló: