SS-jelszót használt az Osztrák Szabadságpárt egyik vezetője<br/>

Vágólapra másolva!
"Becsületünk a hűség" - idézte Ernest Windholz az ismert SS-jelszót az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alsó-ausztriai szervezetének hétvégi kongresszusán. Nem sokkal később megválasztották a szervezet elnökévé. Windholz hétfőn kijelentette: nem ismerte a jelszót a bírált összefüggésben.
Vágólapra másolva!

A beszámolók után hétfőn kitört a politikai vihar. Theresa Zierler, az FPÖ újdonsült főtitkára nyomban rátámadt azokra, akik "folyton valami hihetetlent vélnek hallani". Az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője az FPÖ "barnás színezetére" hívta fel újra a figyelmet, a Zöldek pedig közleményben szögezték le, hogy Windholznak természetesen le kell mondania. A Szocialista Ifjúság elnöke, Robert Pichler azt mondta: a náci retorika újbóli szalonképessé válásában része van annak is, hogy Wolfgang Schüssel kancellár nem emel szót ellene. Jörg Haider volt FPÖ-elnök nem kívánta kommentálni a történteket.

Windholz az osztrák hírügynökségnek hétfőn kijelentette: csak 40 éves, s ezért a jelszót nem ismerte a bírált összefüggésben, mint ahogyan többi kortársa sem. Miután elhangzott a mondás - nevezetesen a régi párttagok kitüntetése kapcsán -, egy idősebb kollégája hozta fel az idézet eredetét - mondta Windholz. Hozzátette: amennyiben valaki személyében megbántva érezné magát, azt ő nagyon sajnálná.

A jelszót személyesen Adolf Hitler adta az SS-nek 1931-ben. Eredeti formájában szerepelt az SS-egyenruhákon is. Hamisnak minősítik ugyanakkor az újabb keletű történelemkutatások azt az állítást, miszerint a "Becsületünk a hűség" a Waffen-SS zászlaján állt volna, a Waffen-SS fogalmát ugyanis Heinrich Himmler 1939-ben vezette be, azaz az idézett jelszó az egész SS-é volt.

Az alsó-ausztriai tartományi FPÖ kongresszusa heves légkörben zajlott le, mivel a pártszervezetet hosszabb ideje a széthúzás dúlja. Olyannyira, hogy Susanne Riess-Passer pártelnök-alkancellár bírálta a szervezetet, és kijelentette, hogy ha nem változik a helyzet, az alsó-ausztriai FPÖ nem számíthat a szövetségi párt támogatására. Windholz a pártvezetés jelöltje volt, s szinte az egész újonnan megválasztott tartományi vezetés is az ő híveiből áll.

(MTI)

Ajánló: