Nézetkülönbség a rakétavédelmi rendszerről Clinton és Schröder között<br/>

Vágólapra másolva!
Nem közeledtek egymáshoz a felek álláspontjai a tervezett amerikai rakétavédelmi terv kérdésében a német kancellár és az amerikai elnök csütörtök esti tárgyalásán, illetve az azt követő munkavacsorán.
Vágólapra másolva!

Bill Clinton nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger kisebbíteni igyekezett a nézetkülönbség jelentőségét, amikor a sajtó munkatársai elé lépett. Mint mondta, az esti eszmecserén az amerikai elnök elmagyarázta vendéglátójának a Washington által feltételezett fenyegetéseket és az azokra adandó lehetséges válaszokat. Clinton elmondta: komolyan veszi az európai szövetségesek aggályait, de az elnöknek az amerikai nemzet biztonsági érdekeit kell szem előtt tartania.

Német kormánykörökben úgy értékelték Schröder és Clinton tárgyalásait, hogy az amerikai elnök nagyon is jól látja azokat a problémákat, amelyek a "leszerelési építmény" módosításából adódhatnak. A kancellár elmondta: nem szabad olyan jelzést küldeni az európai államoknak, hogy hatályon kívül helyezhetik a fegyverzetkorlátozás eredményeit. Berlini megfigyelők szerint a német fél beérte az európai fenntartások hangoztatásával. Többre ennél Schröder már csak azért sem akart vállalkozni, mert nem kívánta elrontani Clinton - hivatalos minőségében - utolsó németországi látogatásának hangulatát.

(MTI)