Az olasz kormány mégsem támogatja a melegek felvonulását<br/>

Vágólapra másolva!
Az olasz kormány és a római önkormányzat végérvényesen visszavonja védnökségét a július 8-ra tervezett nemzetközi homoszexuális felvonulás (Gay Pride) felett. Az ügy azonban további belpolitikai vitákat kavar Olaszországban: az egyik miniszter bevallotta, hogy biszexuális.
Vágólapra másolva!

A Vatikán egyes körei felháborodással fogadták a Gay Pride római rendezvényének a tervét, különös azért, mert éppen a szentévben kerül rá sor. Az előző miniszterelnök, Massimo D´Alema balközép kormánya és a főváros polgármestere eredetileg védnökséget vállalt a homoszexuálisok nemzetközi felvonulása felett. Franco Rutelli polgármester már napokkal ezelőtt bejelentette, hogy a főváros "megvonja nevét" ettől a rendezvénytől, amelyet azonban megtartanak, és a hatóságok biztosítani is fogják zavartalan lefolyását.

Giuliano Amato miniszterelnököt most két oldalról érik támadások: el kell viselnie egyrészt azoknak a rosszallását, akik "ízléstelennek", "hivalkodónak", sőt az egyházzal szembeni "provokációnak" tekintik a Gay Pride római menetelését. A bírálók másik része viszont azzal vádolja ugyanezt a kormányt, hogy "hagyja magát befolyásolni" a vatikáni köröktől, korlátozni akarva egy embercsoport jogos megnyilvánulását.

Az olasz lapok az elmúlt napokban ráadásul alaposan kidomborították Amatónak a parlament előtti szavait, amelyekkel a miniszterelnök indokolni próbálta, hogy miért kell engedélyezni a felvonulást: "Sajnos, van egy alkotmányunk!" - mondta. A kommentátorok és a felfortyanó politikusok szerint a kormányfőnek a "sajnos" szó helyett a "szerencsére" szót kellett volna használnia. Amato azóta lépten-nyomon magyarázkodásra kényszerül, beismerve, hogy valóban szerencsétlenül fogalmazott.

A Panorama olasz hetilap pénteken megjelent száma ezzel kapcsolatban nagy visszhangot kiváltó interjút közöl Alfonso Pecoraro Scanióval, a mezőgazdasági politika miniszterével. A politikus - aki kiáll a megkülönböztetés elleni tüntetések joga mellett - számot ad saját szexuális hajlamairól. Pecoraro Scanio homoszexuális hírében áll, de az interjúban azt vallja, hogy biszexuális. Kifejti, hogy híve a szexuális szabadságnak, ezért egyaránt ellenzi az "egyoldalú" homoszexualitást és a "merev" heteroszexualitást. "Ezt úgy értsük, hogy Ön biszexuális?" - kérdezi tőle az interjút készítő újságíró. "Maga mondta!" - feleli az interjúalany. Az eset élénk figyelmet keltett az olasz közvéleményben, mert ilyen jellegű nyilvános "vallomás" olasz miniszter szájából még nem hangzott el.

(MTI)

Ajánló:

A tavalyi eseményekről. (franciául)

Korábban:

(2000. május 25.)