Május harmadikán kezdődik a Lockerbie-per<br/>

Vágólapra másolva!
Közel tizenkét évvel a tárgyalt eseményeket követően szerdán megkezdődik az a per, amely két líbiai titkos ügynök büntetéséről dönt majd. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy 270 halálos áldozattal járó merényletet követtek el egy amerikai repülőgép ellen. A nyomozás során 30 országban 15 ezer személyt hallgattak ki.
Vágólapra másolva!

A Lockerbie-per néven ismeretessé vált eljárás a diplomácia- és a jogtörténetbe egyaránt beírja a nevét azzal, hogy a két vádlottat a bűntett helyszínét jelentő ország törvényei szerint, de olyan államban állítják bíróság elé, amelynek magához a merénylethez semmi köze. A pokolgépes robbantás ugyanis egy amerikai repülőgépen történt a skóciai Lockerbie fölött, miközben a pert Hollandiában, egy Utrecht melletti egykori amerikai légi bázison tartják.

A merénylet 1988. december 21-én történt a Pan Am légitársaság 103-as - New York-London - járatán. A pokolgépes robbanást követően a repülőgép roncsai több mint 2 ezer négyzetméter területen szóródtak szét Lockerbie környékén. A repülőgép 243 utasa és 16 főnyi legénysége közül senki nem élte túl a merényletet, amely a helyi skót lakosság soraiból is 11 áldozatot szedett.

Az utaslisták és a repülőtéri névsorok összehasonlításakor hamarosan kiderült, hogy a robbantással két líbiai férfi: Al Amin Kalifa Femah és Abdel Baset Ali Mohammed el-Megrahi vádolható. A vád szerint ők a líbiai titkosszolgálat tagjai voltak. A bombát Semtex robbanóanyaggal Málta szigetén készítették, és egy Samsonite bőröndben juttatták a repülőgép csomagterébe.

A merénylet után három évvel a két férfi ellen hivatalosan is vádat emeltek, és bár ENSZ-határozat is kötelezte volna erre, a líbiai államvezetés - az ártatlanság vélelmére hivatkozva - hét éven át elutasította kiadatásukat. Emiatt Líbiát nemzetközi szankciókkal sújtották, de közben folyt a diplomáciai kiútkeresés is. Végül a kiutat az jelentette, hogy egy skót nemzetközi jogász felvetette a semleges ország bevonásának gondolatát. Így került a per Hollandiába, ahová végül tavaly áprilisban érkezett meg a két vádlott. A kiadatás ténye egyúttal azt is jelentette, hogy Líbia részlegesen kitört a nemzetközi elszigeteltségből.

Több mint egyéves késlekedés után a per május 3-án kezdődhet meg. A skót vádlóknak nem lesz könnyű dolguk, hiszen a legutóbbi napok történései is azt mutatják: a líbiai fél mindent megtesz, hogy húzza-halassza a pert, illetve jogi és technikai csűrés-csavarással tisztességtelen előnyre tegyen szert. A líbiai ügyvédek alig tíz nappal a per kitűzött kezdete előtt mutatták be 119 tanújukat és bizonyítékaikat a vádnak, amelyet a bemutatáskor számos meglepetés ért. A rendőri nyomozás során ugyanakkor a vád oldalán is 15 ezer személyt hallgattak ki több mint 30 országban.

A Lockerbie-merénylettel kapcsolatos fejlemények kezdettől fogva a nemzetközi figyelem középpontjában vannak. A "kis Skóciává" változtatott Zeist laktanya várhatóan a leginkább emlegetett nemzetközi színhelyek köré tartozik majd a következő hetekben-hónapokban.

(MTI)

Ajánló:

(angolul)