Grúziában beiktatták Sevardnadzét elnöki hivatalába<br/>

Vágólapra másolva!
Beiktatták újabb öt évre hivatalába vasárnap a másodszor grúz elnökké választott Eduard Sevardnadzét. Az elnökválasztást három hete megnyert hetvenkét éves politikus beszédében teendői közül a korrupció felszámolását emelte ki. A grúz ellenzék és nyugati megfigyelők szerint Sevardnadzét választási csalások segítették győzelemhez.
Vágólapra másolva!

Sevardnadze székfoglaló beszédében kijelentette: megtisztítja a kormányt a lefizethető miniszterektől, és könyörtelen harcot kezd a megvesztegetés ellen. A volt szovjet tagköztársaságnak a külföldi befektetők ugyanis a korrupció miatt hátat fordítanak.

Az elnök emellett elmondta, hogy az elkövetkező öt évre a korrupció felszámolása mellett fő feladatának az ország területi egységének helyreállítását tekinti. Két országrész, Abházia és Dél-Oszétia is megpróbált elszakadni Grúziától. A grúzok jelenleg sem tudnak teljes ellenőrzést gyakorolni a szakadár területek felett.

Sevardnadze, akit éles bírálatok értek a gazdasági gondok orvoslásának képtelensége miatt, kilátásba helyezte, hogy az újabb ötéves elnöksége alatt felveszi a harcot a szegénységgel és a munkanélküliséggel.

Az államfő - aki még szovjet külügyminiszterként szerzett nemzetközi tekintélyt, később pedig elismertségét erősítve stabilitást teremtett a Szovjetunió felbomlása után hatalmi zűrzavarba süllyedő Grúziában - a választásokon hivatalos kimutatás szerint a szavazatok 79 százalékát szerezte meg. Nemzetközi megfigyelők szerint azonban a választások nem voltak mentesek a csalásoktól és a visszaélésektől. Sevardnadze fő ellenfele el sem fogadta a választások eredményét.

(MTI)