Kiújultak a fegyveres összecsapások a kurd felkelők és a török kormányerők között<br/>

Vágólapra másolva!
Hónapok óta először szombaton keveredett fegyveres összetűzésbe a török hadsereg a kurd felkelőkkel. A Kurd Munkáspárt vezetői ugyanis idén februárban tagjainak megtiltották a fegyveres akciókat. Azóta nem érkeztek jelentések a mostanihoz hasonló harcokról.
Vágólapra másolva!

Szombaton 7 ezer török katona és több harci helikopter indítottt támadást a kurd felkelők ellen. A török katonák átlépték a török-iraki határt. A kurdokat üldöző katonák 10 kilométer mélyen behatoltak iraki területre.

Az akcióra azért került sor, mert a török hadsereg vezetői nem bíztak abban, hogy a kurdok komolyan gondolják az idén februárban bejelentett fegyverletételt és a megbékélést. Ráadásul a törökök kurd csapatmozgásokra figyeltek fel az elmúlt napokban észak-iraki területen, közel a török határhoz. A mostani támadással egyidőben 10 ezer török katona fésüli át a Tunceli város közeli hegyeket, felkelők után kutatva. A kurd fegyveresek nagy része ugyanis télen a környékbeli hegyekben keres menedéket.

Komolyabb fegyveres összecsapásra a Kurd Munkáspárt februári fegyverletétele óta nem került sor. Február 9-én ugyanis a kurdok vezetői megtiltották tagjaiknak a fegyveres ellenállást Törökországban és Észak-Irakban is. Erre a lépésre azután került sor, hogy Abdullah Öcalan bebörtönzött és halálra ítélt kurd vezér egyoldalú fegyverletételre szólította fel híveit. A török hadsereg vezetői már akkor kijelentették: nem hisznek a kurdoknak, nem veszik komolyan a bejelentést.

A fegyverletétel bejelentése óta a kurdok csak békés tiltakozóakciókkal próbáltak maguknak több szabadságjogot kiharcolni.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

angolul