Lezárták az osztrák lavinakatasztrófa áldozatai utáni keresést<br/>

Vágólapra másolva!
Lezárták a kutatást a keddi ausztriai lavinakatasztrófa színhelyén, mivel a szakemberek a nullával egyenlőnek ítélték annak esélyét, hogy a két keresett hódeszkás még életben lenne. A rossz idő miatt szerdán biztosan nem tudnak kivonulni a hegyi mentők, és csütörtökön is hasonló idő várható.
Vágólapra másolva!

A Kitzsteinhorn környékén rendkívül rossz látási viszonyok és vihar akadályozzák a mentést, folyamatosan indulnak meg kisebb hógörgetegek, és nagyobb lavinákra is kell számítani. A mentők így nem tudtak elindulni a két hódeszkás keresésére, s mivel csütörtökre is hasonló időt jósolnak, ezért gyakorlatilag befejezettnek nyilvánították a kutatást.

A kereső akció bázisállomásául szolgáló Niedernsill község templomában szerdán délután 14.00 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak az áldozatok emlékére. A templomban kilenc ravatal áll: a megtalált 11 áldozat közül az egyik a kórházban halt meg, egy másik földi maradványait pedig már elszállították hozzátartozói.

Kedden 14.00 óra körül mintegy 500 méter széles, másfél kilométer hosszú és vagy 12 méter mély lavina sodorta el egy 12 fős síoktató-csoport tagjait, valamint három hódeszkást. Kedd estére 10 halottat emeltek ki a hó alól, s egy sérült a kórházba szállítás után halt meg, így az áldozatok száma 11-re emelkedett. Két személynek sikerült saját erejéből kiszabadulnia a hó alól - egyikük kisebb sérüléseket szenvedett -, s így még a hódeszkások közül kettőt keresnek.

(MTI)

Korábban:

(2000.03.28.)