20 millió dolláros kártérítést kap két dohánygyártól egy tüdőrákos amerikai asszony <br/>

Vágólapra másolva!
Egy bírói döntés arra kötelez két amerikai cigarettagyárat, hogy összesen 20 millió dolláros kártérítést fizessenek egy tüdőrákban haldokló asszonynak. 1965 óta - amikortól kötelezően fel kell tüntetni a cigarettásdobozokon ''a dohányzás káros az egészségre'' mondatot - ez az első olyan ítélet, mely a gyártót teszi felelőssé egy dohányos egészségi állapotában bekövetkezett romlásért.
Vágólapra másolva!

A Philip Morris és a RJ Reynolds cigarettagyáraknak egyaránt 10-10 millió dollár kártérítést kell fizetniük egy tüdőrákos 40 éves kaliforniai nőnek, aki 25 éve dohányzik. A rákban szenvedő Leslie Whiteley azzal érvelt a bíróság előtt, hogy az említett cégek – annak ellenére, hogy termékeiken feltüntették a kötelező egészségkárosításról szóló mondatot -- szándékosan eltitkolták a dohányzás káros hatásait.

A bíróság ítéletével megdöntötte a gyártók védelmének azon kulcspontját, mely szerint a káros hatásról szóló mondat megvédi őket a pereskedéstől. Az ítélet valószínűleg számos hasonló helyzetben lévő dohányost késztet majd arra, hogy pert indítson a gyártók ellen.

Ugyanez a bíróság a múlt héten 1,7 millió dolláros kártérítést ítélt meg Whiteleynek és férjének annak okán, hogy a cégek megtévesztették a nyilvánosságot a dohányzás veszélyeiről. A megítélt kártérítés jóval szerényebb, mint amennyiért a házaspár eredetileg a pert elkezdte, ők a cégek nettó értékének egy százalékát, közel 115 millió dollárt követeltek.

Leslie Whiteley 13 éves korában, 1972-ben kezdett dohányozni, s tette ezt mindaddig, amíg 1998-ban rákot nem állapítottak meg nála. Ügyvédje, Madelyn Chaber szerint a cigarettagyártók mindeddig dacosan azt ismételgették, hogy a betegségekért nem ők a felelősek.

''Úgy vélem, a cégek nem gondolták, hogy elveszíthetik az ügyet'' - közölte az ítélethirdetés után az ügyvéd. ''Leslie nagyon boldog, és nem a pénzért, hanem elvből csinálta végig a pert'' - állította Chaber.

A Philip Morris és a RJ Reynolds védői azt javasolták, hogy a 10 millió dolláros büntetést 3,4 millióra, illetve 5,1 millió dollárra csökkentsék. 1998-ban ugyanis egy olyan egyezményt fogadtak el, mely szerint 206 milliárd dollárt költenek a dohányzás egészségkárosító hatásának hirdetésére.

A Philip Morris fellebbez, ha a büntetőbíró nem változtat ítéletén. William Ohlemeyer, a cég ügyvédje szerint ugyanis Leslie Whiteley egyetlen olyan doboz cigarettát sem szívhatott el, melyen ne figyelmeztették volna a káros következményekre. A Reynolds Tobacco reméli, hogy az ítélet változni fog.

Ajánló:

Hírek a gyárról, angolul.

Korábban:

(2000.02.04.)