Szórványos harcok Csecsenföldön<br/>

Vágólapra másolva!
Az orosz szövetségi erők a csecsen hegyvidéken több kisebb muzulmán osztaggal is összetűztek szombaton, miközben a légierő csaknem félszáz bevetésben támadta a csecsen fegyveresek állásait. Csecsenföldön péntek óta tilos a polgári személyeknek a települések elhagyása a vasárnapi orosz elnökválasztás miatt.
Vágólapra másolva!

A grozniji orosz sajtóközpont közleménye szerint harcok voltak a saroji, a vegyenói és a nozsaj-jürti járásban. A szombatra virradó éjszaka Gudermeszben is lövöldözés tört ki: a második legnagyobb csecsen városba muzulmán fegyveres csoport próbált meg bejutni, de az orosz erők szétverték az osztagot.

A gudermeszi városparancsnokságot gránátvetős támadás érte az éjszaka. Komszomolszkojéban is fel-fellángolnak a harcok, noha az orosz zászlót már a hét elején kitűzték a falura. Szombatra virradóra egy tízfős osztag próbált meg kitörni a hegyek irányában: az orosz erők három fegyverest megöltek, hetet pedig foglyul ejtettek.

Az orosz légierő elsősorban az arguni szorosban, illetve Orehovo és Szelmentazuen körzetében bombázta a csecsenek állásait. Megsemmisített három teherautót, egy benzinszállító tartálykocsit,
továbbá tucatnyi erődítményt. Az orosz rendőri erők a pénteki tisztogató akciók és razziák során 11 páncéltörő gránátvetőt, csaknem félszáz tüzérségi lőszert és 30 kézigránátot koboztak el. Őrizetbe vettek 59 személyt, akiket a csecsen bandákkal való együttműködéssel gyanúsítanak.

Csecsenföldön péntek óta tilos a polgári személyeknek a települések elhagyása. Lezárták az ingus-csecsen határt is. Ingusföldön és Dagesztánban ugyancsak rendkívüli biztonsági
intézkedéseket léptettek életbe a vasárnapi orosz elnökválasztás miatt.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 23.)