Izraelbe érkezett II. János Pál pápa<br/>

Vágólapra másolva!
Szinte a teljes izraeli kormány kivonult kedden II. János Pál pápa fogadására a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre.
Vágólapra másolva!

II. János Pál az első pápa a Szentföldön VI. Pál 1964-es rövid látogatása óta. Ehud Barak izraeli miniszterelnök üdvözölte a 80 éves egyházfőt. A pápa jelképesen megcsókolta azt a darab izraeli földet, amelyet három názáreti gyermek - egy zsidó, egy keresztény és egy muzulmán - nyújtott neki egy kis tálkában.

A pápa angolul elmondott üdvözlőbeszédében arról szólt, hogy milyen égetően fontos a béke és az igazságosság nemcsak Izrael, hanem az egész térség számára, továbbá kifejezte reményét, hogy látogatása bátorítólag hat majd a három nagy világvallás képviselői közti párbeszédre.

Ezer Weizman izraeli államfő igen meleg szavakkal méltatta azt a tevékenységet, amelyet a pápa az antiszemitizmus ellen fejt ki, és kijelentette: Izrael nagyra értékeli, hogy a pápa bocsánatot kért a zsidó nép ellen a katolikus egyház nevében elkövetett bűnökért, és hogy elismerte a katolikus tanítás zsidó gyökereit.

A pápa a tel-avivi repülőtérről helikopteren Jeruzsálembe utazott, ahol este megérkezett az Olajfák hegyén lévő pápai vendégházba.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 20.)