Horogkeresztet festettek a tiltakozók a pápai leszállópályára Jeruzsálemben<br/>

Vágólapra másolva!
Zsidó szélsőségesek horogkeresztet festettek annak a jeruzsálemi helikopter-leszállópályának a betonjára, ahová két nap múlva érkezik II. János Pál pápa, hogy megkezdje történelmi zarándokútját a szent városban.
Vágólapra másolva!

A jeruzsálemi rendőrség szóvivője közölte, hogy szélsőséges jobboldali zsidó csoportokat gyanúsítanak a vasárnapra virradóra elkövetett vandalizmussal. A tettesek nemcsak horogkeresztekkel csúfították el a leszállópályát, hanem megrongálták a jelzőberendezéseket is. Az elkövetők "Pápa, kifelé!" és "Hol voltál a holokauszt idején?" jelszavakat mázolták betonra angol és héber nyelven, a katolikus egyház jelképét, a keresztet pedig horogkeresztté alakították át.

A Reuters szerint a pápa hatnapos látogatása alatt a legmagasabb fokozatú biztonsági előírások lesznek érvényben.

(MTI)