Antiszemita feliratok kerültek a trieszti holokauszt-emlékműre<br/>

Vágólapra másolva!
A trieszti hatóságok a hét végén úgy döntöttek, hogy megerősítik a város szélén, az egykori náci koncentrációs tábor helyén lévő holokauszt-emlékmű védelmét, miután a napokban ismeretlen tettesek antiszemita feliratokkal gyalázták meg az emlékhelyet.
Vágólapra másolva!

A San Sabba-i rizshántoló helyén 1943-ban az országot megszálló németek kialakították Itália egyetlen náci koncentrációs táborát, ahol krematóriumot építettek a foglyok megsemmisítésére. A táborban 3-5 ezer embert - zsidókat, olasz, szlovén és horvát partizánokat - küldtek a halálba, a testeket elégették, és a hamvakat a tengerbe szórták. A krematóriumot a németek 1945-ben, amikor már menekültek, felrobbantották. Az építmény helyén emléktábla őrzi a meggyilkoltak emlékét. Évente 80-85 ezer ember keresi fel ezt a helyet, hogy lerója kegyeletét.

A San Sabba-i emlékmű az utóbbi hónapokban a figyelem középpontjába került, miután Ausztriában a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) emberei is bekerültek a kormányba. Friuli-Venezia Giulia tartomány jobbközép vezetése trieszti látogatásra hívta meg az osztrák politikust - kellemetlen helyzetbe hozva Riccardo Illyt, a város polgármesterét -, és a program az említett holokauszt-emlékmű megtekintését is magában foglalta volna. A hír felkavarta az olasz közvéleményt, és különösen felháborította az olaszországi zsidó közösséget. Izrael római nagykövete is tiltakozott az észak-olasz tartományi vezetés lépése miatt.
A San Sabba-i volt rizshántoló helyszínét nemrég felkereste Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök, hogy hitet tegyen az európai értékek mellett.

A napokban azonban ismeretlen tettesek különféle durva antiszemita feliratokkal csúfították el a volt tábor falának maradványait. Sokan úgy vélik, hogy a Haider-ügy felbátorította a fajgyűlölő elemeket, és ennek tulajdonítható ez a legutóbbi epizód is. A trieszti prefektúra ezért úgy döntött, hogy megerősíti az emlékmű védelmét. A határozatot azzal indokolta, hogy meg akarják előzni a lakosság történelmi emlékét súlyosan sértő cselekményeket, amelyek a trieszti közösség harmonikus együttélésének a megbontására irányulnak.

(MTI)