Függetlenségpárti elnöke lesz Tajvannak<br/>

Vágólapra másolva!
Az előzetes számítások szerint a függetlenségpárti Csen Suj-pien, az ellenzéki Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje nyerte szombaton a tajvani elnökválasztást. Tajvanon így megdőlni látszik a Kuomintang 50 éves uralma. Kína korábban kijelentette, hogy katonai akciókra lehet számítani Csen győzelme esetén.
Vágólapra másolva!

Csen Suj-pien szavaz

Fotó: Simon Kwong






Helyhatósági szinten már Tajvan 70 százalékát irányítja a mindössze 13 éves múltra visszatekintő párt, és jelentős eredményt könyvelhet el a korrupció elleni harcban.

A Kuomintang választási irodájában a vesztesek nyomott hangulata uralkodott, James Szung pedig egy televíziós nyilatkozatban elismerte vereségét.

Csen győzelméről a Formosa és a TVBS televíziók számoltak be elsőként. A hivatalos kínai televízió (helyi idő szerint) kora esti híradójában nem tett említést a tajvani elnökválasztás eredményéről.

A választás győztese Tajpej polgármestere volt, de nemzetközi politikai tapasztalatokkal nem rendelkezik. Egyelőre csak találgatni lehet, miként birkózik majd meg a várható legnagyobb kihívással: tárgyalóasztalhoz ülni Kínával.

Bár a mostani tajvani irányvonal szerint a sziget egyesülni fog Kínával, amint az anyaország demokratikus és gazdaságilag fejlett lesz, Csen pártja úgy véli: Tajvannak független nemzetnek kell maradnia. A választási hadjárat utolsó hónapjaiban Csen finomított álláspontján, hogy megnyerhesse a status quo megőrzését óhajtó szavazók nagy táborát, akik mind a függetlenséget, mind a pekingi feltételekkel történő újraegyesítést elutasítják.

Csen győzelmét ünnepli a tömeg

Fotó: Bobby Yip

Csu Zsung-csi kínai miniszterelnök a múlt héten óva intette a tajvani szavazókat attól, hogy a pekingi szempontból "fekete báránynak" számító Csenre szavazzanak. Csu pekingi sajtóértekezletét a tajvani televíziók is közvetítették.

Csen szombaton megerősítette, hogy küldöttség élén Pekingbe akar látogatni, még mielőtt elfoglalja hivatalát. Hozzátette: szeretné mérsékelni a feszültségeket és a szembenállást, ami csak félreértés eredménye a két fél között. Elmondta, hogy a Kínához fűződő kapcsolatok javítása elsőbbséget élvez politikai programjában, és ha a pekingi vezetés nem hajlandó Kínában találkozni vele, akkor szívesen elutazik Hongkongba, Szingapúrba, Tokióba, Washingtonba vagy bármely egyéb helyszínre.

(MTI)

Ajánló:

Hírek, vezetők, közlemények. (angolul)

Korábban:

(2000.03.17.)