Földrengés pusztított Olaszországban<br/>

Vágólapra másolva!
Róma környékét a Richter skála szerinti 4.1 - es erősségű földrengés rázta meg szombat éjszaka. A természeti csapás következtében 500 embernek el kellett hagynia otthonát. Több épület megrongálódott, de emberéletet nem követelt a földmozgás.
Vágólapra másolva!

A rengések a legtöbb kárt Canterano faluban okozták, ott ugyanis az épületek 80 százaléka megsérült. Emellett Cervara, Agosta, Gerano és Cerreto Laziale telpülések több épületében is komoly károk keletkeztek, de egyetlen épület sem dőlt össze.

A természeti csapás alatt senki sem sérült meg, a veszélyeztetett településekről sikerült mindenkit időben kimenekíteni.

Az első földmozgásokat szombat este 10 óra 30 percok észlelték. Bár a rengések központja 70 kilométerre voltak Rómától, a főváros egyetlen épülete sem sérült meg.

A legutóbbi földrengés1997. októberében volt Olaszországban. Akkor 11 ember meghalt, és több épület összedőlt.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.