Vlagyimir Putyin és Tony Blair Szentpétervárott tárgyalt a csecsen helyzetről<br/>

Vágólapra másolva!
Vlagyimir Putyin, orosz ügyvezető államfő, és Tony Blair brit miniszterelnök Szentpéterváron megbeszélést tartott a csecsenföldi helyzetről.
Vágólapra másolva!

Tony Blair, brit kormányfő péntek este érkezett magánlátogatásra Szentpétervárra: ő az első nyugati vezető, aki személyesen találkozik Vlagyimir Putyinnal azt követően, hogy Borisz Jelcin szilveszteri lemondásakor ügyvezető államfővé nevezte ki. A Putyin - Blair találkozót követően két héttel tartják Oroszországban az elnökválasztást, ahol Putyin jó eséllyel indul

Vlagyimir Putyin szerint Oroszország megértéssel fogadja Nagy-Britannia és más nyugati országok álláspontját a csecsenföldi kérdésben, és változtatások is lesznek a gondok megközelítésében. Vlagyimir Putyin ugyanakkor ismételten arra szólította fel Tony Blairt, hogy erősítse meg Jugoszlávia területi épségét nyilatkozatával. Az orosz politikus szerint Slobodan Milosevic személyét eltérően lehet értékelni, de az tény, hogy ő a törvényesen megválasztott jugoszláv államfő.

Blair elmondta: az emberi jogok megsértésének kérdését Csecsenföldön előítéletektől mentesen kell megvitatni, és folyamatos párbeszédre van szükség a Nyugat és Oroszország között. A brit kormányfő szerint Európában is megértik, hogy nem csak a szakadárok ellen folyik harc, hanem a terroristák is orosz állampolgárokat gyilkolnak, a szélsőségesek barbár cselekedeteket követnek el. Ugyanakkor elmondta: Moszkva lépéseinek "arányosnak" kell lenniük a Csecsenföld jelentette fenyegetésekkel.

A két politikus feleségeik társaságában szombat este részt vesz Szergej Prokofjev "Háború és béke" című operájának bemutatóján. Tony Blair az előadás után még az este elutazik a Néva parti városból.

(MTI)