Válságban a román kormánykoalíció<br/>

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem oldotta meg a román kormánykoalíción belül kialakult súlyos válságot Victor Babiuc védelmi miniszter lemondása. A Demokrata Párt (PD) egy hét múlva dönt arról, hogy kilép-e a kormánykoalícióból, vagy sem.
Vágólapra másolva!

A védelmi miniszter három héttel ezelőtt kilépett a Demokrata Pártból, és a PD azóta követeli, hogy Victor Babiuc helyett más politikusát nevezhesse ki a minisztérium élére. Babiuc a kormány csütörtöki ülésén írásban benyújtotta lemondását Mugur Isarescu kormányfőnek.

Ez a lépés azonban nem oldotta fel a konfliktust, mivel a Demokrata Párt képviselői kivonultak csütörtökön a koalíciós pártvezetők tanácskozásáról, és nem írták alá azt az emlékeztetőt, amelyben a pártok vezetői egyetértettek Babiuc leváltásával.

Saját indoklása szerint a Demokrata Párt azért nem írta alá az emlékeztetőt, mert a dokumentum tartalmazza a parlamenti munkában elsőbbséget élvező törvénytervezetekről szóló megállapodást is. A sürgősségi törvénycsomagról a demokraták külön megállapodást tartanak szükségesnek. A két kérdés összekapcsolása szerintük erkölcstelen, és a PD lejáratását szolgálja.

A kormány szóvivője közölte, hogy Victor Babiuc leváltása azonnal megtörténhet, ha a Demokrata Párt is aláírja a koalíciós pártok megállapodását. Mugur Isarescu kormányfő - független miniszterelnökként - nem szólhat bele a koalíciós vitákba, csak a pártok megegyezése esetén hozhat politikai döntéseket a koalíció belügyeit illetően.

A csütörtöki kormányülésen már nem vettek részt a Demokrata Párt miniszterei. A párt csúcsvezetősége rendkívüli ülést tartott az este folyamán, majd március 17-re összehívta a PD országos vezetőségét. Ez a testület határoz majd arról, hogy a demokraták kilépnek-e a koalícióból, vagy sem.

A pénteki román lapok kommentárjai úgy értékelték a védelmi miniszter személye körül kirobbant konfliktus elmélyülését, hogy a kormánykoalíció a szakadás szélére jutott. A Curantul című lap szerint "a koalíció kómába esett". A Ziarul Financiar című gazdasági napilap szerint "az ostromgyűrűbe zárt és lőszer nélkül maradt PD az időhúzáshoz menekült".

Az Adevarul arról írt, hogy a politikai válság már a nemzeti stabilitást veszélyezteti, az egymással veszekedő román kormánypártok a diplomácia történetében példátlan módon "a Nyugatot is belerángatták a román politikai mocsárba".

(MTI)

Ajánló:

Linkgyűjtemény