87 újságíró vesztette életét a múlt évben<br/>

Vágólapra másolva!
A bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) szerint tavaly 87 újságíró és médiaszemélyiség vesztette életét hivatása teljesítése közben.
Vágólapra másolva!

A szomorú adatok szerint egyedül a volt Jugoszlávia területén 25 újságíró halt meg, közülük 16 a NATO belgrádi televíziót és rádiót ért légitámadásai során. A Sierra Leone-i polgárháború 10 újságíró életét követelte, míg a kolumbiai kábítószer-maffia bűncselekményeinek 10 riporter esett áldozatául. Az IPI ezenkívül beszámolt több ezer olyan esetről, amikor újságírókat megfélemlítettek, bebörtönöztek, megtámadtak illetve írásaikat, riportjaikat cenzúrázták.

A legtöbb újságírót, becslések szerint 70-100 személyt Törökországban börtönöztek be. Törökországot Mianmar, Kína és Etiópia követi a listán. A sajtószabadságot az IPI jelentése szerint 165 országban sértették meg.

Az intézet "IPI World Press Freedom Review" című beszámolója teljes terjedelmében hétfőtől tekinthető meg a www.freemedia.at internetes honlapon.

(MTI)