Mélyül a koalíciós válság Romániában <br/>

Vágólapra másolva!
A román kormánykoalíción belüli válság elmélyülését hozta a koalíciós pártvezetők csütörtöki bukaresti tanácskozása, amelyről a Demokrata Párt (PD) képviselői kivonultak. A román kormány heti ülése a PD miniszterei nélkül kezdődött meg.
Vágólapra másolva!

A koalíciós pártok vezetői eredetileg azzal a szándékkal gyűltek össze, hogy megoldást találjanak a védelmi miniszteri tárca kérdésében kialakult konfliktusra. Miután Victor Babiuc védelmi miniszter február 16-án kilépett a Demokrata Pártból, a PD azt követeli, hogy a védelmi minisztérium éléről is távozzon és helyére a párt új embert állíthasson.

A PD képviselői elutasították a két kérdés összekapcsolását és távoztak a tanácskozásról.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Romániai Szociáldemokrata Párt vezetői a PD képviselőinek távollétében elfogadták a sürgősségi törvénycsomagot.

A megegyezés értelmében a törvényhozásban egyebek mellett elsőbbséget adnak az egykori mezőgazdasági állami gazdaságok privatizálásáról szóló törvénynek, a választási törvényeknek, a helyi közigazgatási törvénynek.

A sürgősen elfogadásra javasolt törvények között szerepel az állam által jogellenesen kisajátított ingatlanok visszaadásáról szóló törvény, amely - az RMDSZ javaslatára - tartalmazza az egyházaktól elvett ingatlanok visszaadását is. A négy párt egyetértett abban, hogy úgynevezett kormányzati felelősségvállalással fogadják el az igazságszolgáltatás reformjáról szóló törvényeket.

A Demokrata Párt közleményben tudatta, hogy "erkölcstelen üzletelésnek" tartja a miniszteri szék és a sürgősségi törvénycsomag kérdésének összekapcsolását.

(MTI)

Ajánló:

(Linkgyüjtemény.)