Bradley és McCain visszalépett<br/>

Vágólapra másolva!
Bill Bradley volt New Jersey-i demokrata szenátor és John McCain jelenlegi arizonai republikánus szenátor csütörtökön visszalépett. Így letisztult a kép a november 7-i elnökválasztásra készülő Egyesült Államokban: a Demokrata Párt színeiben Al Gore mostani alelnök, a republikánusok részéről pedig George Bush texasi kormányzó indul harcba a Fehér Házért.
Vágólapra másolva!

Mindkét nagy párton belül láthatóan elérkezett a megbékélés és az erők egyesítésének ideje. Bill Bradley környezetében elmondták, hogy a volt szenátor ezután Gore győzelmét kívánja elősegíteni. Az viszont még kérdéses, hogy Gore - amellett, hogy méltatta a Bradleyval vívott szópárbajok tisztességes és építő szellemét - igényt tart-e majd vesztes vetélytársának közvetlen támogatására, és kilátásba helyez-e számára valamilyen pozíciót is.

Bush szintén dícsérte McCaint, de a republikánusok táborában sem tudni még egyelőre, lesz-e helye McCainnek a Bush-csapatban. Az arizonai szenátor környezetében mindenesetre utalnak arra, hogy McCain kiterjedt ismeretekkel rendelkezik a kül- és biztonságpolitika terén, ami sokkal kevésbé mondható el Texas kormányzójáról. Ha azonban ez az utalás valamilyen formalizált tisztség megszerzésének szándékára utal, az aligha lehet az alelnökjelölti pozíció: maga McCain ugyanis azt mondta, nem vállalja a "második számú" posztot.

Al Gore, mintegy megtáltosodva a keddi előválasztásokon aratott elsöprő erejű győzelemtől, igazolva látja annak a néhány hónappal ezelőtti stratégiaváltásának a helyességét, hogy korábbi, sokak által szürkének és arctalannak tartott stílusát leküzdve, "rámenős harcmodort" vett fel, szemmel láthatóan igyekezett kilépni a "Bill Clinton alelnöke" skatulyából, és a nyilvános vitákon sikerült is lehengerlőnek - ha nem is lebilincselőnek - mutatkoznia. Ebből kiindulva azt indítványozta a republikánusok frontemberének, hogy ezentúl, egészen a választásokig, hetente kétszer folytassanak egymással televíziós vitát.

Gore arról is beszélt, hogy kampánya egyik fontos elemévé kívánja tenni a kampánypénzek felhasználási szabályainak megreformálását, a "puha pénznek" nevezett, elvben nem közvetlenül kortescélokra szánt párttámogatások kampánycélú felhasználásának betiltását. Szerinte suttyomban hatalmas összegű "puha pénzek" áramlottak Bush választási kasszájába.

George Pataki New York állam kormányzója, Bush elkötelezett híve - sőt, az Austin American-Statesman amerikai lap csütörtöki számának értesülése szerint többekkel együtt az alelnökjelölti tisztség egyik esetleges várományosa - azonnal lecsapott erre, és utalt az előző választási kampány során éppen Al Gore közvetlen környezetének büntetőjogi következményekkel is járó kampánypénz-felhasználási szabálytalanságaira. Pataki szerint ha betiltják a "puha pénz" kampánycélú felhasználását, akkor nézzék meg a szakszervezetektől a demokratákhoz áramló tízmilliókat is.

Al Gore erre azt mondja, hogy tanult 1996-ban elkövetett hibáiból, támogatói pedig immár azt hangsúlyozzák, hogy a kampánynak nem központi témája a "puha pénz". A választókat sokkal inkább olyan kérdések érdeklik, mint a társadalombiztosítás reformja, amelyről azonban Bushék hallgatnak - mondják demokrata részről.

George Bush annak a republikánus követelésnek a szószólója, hogy az egyre hatalmasabbra duzzadó szövetségi költségvetési többletet ne a gazdaság dinamikus fejlődését akadályozó szociálpolitikai "osztogatásra", hanem a társadalombiztosítás alapvető reformjára, illetve jelentős mértékű adócsökkentésre fordítsák. Bush meghirdetett jelszava a "reform és szenvedélyes konzervativizmus". Reformon a szerinte túlságosan sok mindenre rátelepedő szövetségi kormányzat hatalmaskodásának visszaszorítását érti, és vissza akarja adni a washingtoni adminisztrációnak a Clinton-évek alatt szerinte elherdált erkölcsi tőkéjét.

A kép tehát nagyjából letisztult. George Bush az alaphelyzetet úgy fogalmazza meg, hogy aki az elmúlt nyolc esztendő folytatását kívánja, az szavazzon a status quót képviselő Al Gore-ra, aki szerint azonban változásokra és megújulásra van szükség, az álljon őmellé. Gore pedig azt mondja a választópolgároknak: "Ha megkérdezik Önöktől, hogy jobban élnek-e most, mint nyolc évvel ezelőtt, akkor a válasz egyértelmű igen."

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. március 8.)