A mozambiki árvízkárosultakat a kimosott gyalogsági aknák is veszélyeztetik<br/>

Vágólapra másolva!
Mozambik víz alatt álló területein az embereket most újabb veszély fenyegeti: Joaquim Chissano elnök bejelentette, hogy az árvíz kimosott a földből sok olyan gyalogsági aknát, amelyet még a véres polgárháború idején telepítettek.
Vágólapra másolva!

Az elnök felhívta a lakosságot, hogy azonnal jelentse, ha elszabadult aknákat észlel. Az ENSZ fejlesztési programjának szóvivője a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy az árhullámok mozgásba hozták a talajt, és így az aknák kimozdultak helyükről. Ma már nem lehet tudni pontosan, hogy hol helyezkedik el sok robbanószerkezet.

Mozambikot 16 éven át polgárháború dúlta, amely csak 1992-ben ért véget. A szemben álló felek abban az időben telepítettek taposóaknákat.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 7.)