Görögország mégsem vesz részt a török hadgyakorlaton <br/>

Vágólapra másolva!
Görögország kedden közölte, hogy nem vesz részt egy Törökország által szervezendő hadgyakorlaton, mert utóbb megtudta, hogy ahhoz igénybe vennék Észak-Ciprus légterét is.
Vágólapra másolva!

A görög hadsereg vezérkara közel egy héttel azt követően lépett vissza a részvételtől, hogy Manuszosz Paragiudakisz vezérkari főnök bejelentette: Athén első alkalommal csatlakozna egy Törökország által tartandó hadgyakorlathoz.

Görögország egy fregattal képviseltette volna magát az április 12. és 22. között az Égei- és a Földközi-tengeren rendezendő katonai manőveren. A kezdeti részvételt megfigyelők úgy fogadták, hogy azzal a katonai vezetők - a két ország politikusainak mintájára - erőfeszítést tesznek a kapcsolatok javítására.

A két NATO-tagállam között az elmúlt években különböző diplomáciai és polgári kezdeményezések hatására csökkent a feszültség. Ebben közrejátszott az is, hogy a tavaly nyári földrengések után a két állam segítséget nyújtott egymásnak a katasztrófa következményeinek felszámolásához.

(MTI)