Szerb rendőrök megrongálták az ellenzéki Studio B berendezéseit<br/>

Vágólapra másolva!
A szerb ellenzéki pártok tiltakozásözönét váltotta ki hétfőn, hogy rendőrruhás támadók megrongálták a Studio B belgrádi ellenzéki tévé- és rádióállomás erősítő berendezéseit. A jugoszláv távközlési minisztérium elmaradt frekvenciahasználati díjat követel a tévétől.
Vágólapra másolva!

Dragan Kojadinovics, a Studio B igazgatója közölte: a tévének a belgrádi vízművek egyik telephelyén működő berendezéseit öt, rendőrségi terepjárón érkező, rendőri terepruhát és jól azonosítható rendőrségi jelzést viselő fegyveres rongálta meg hajnalban, s bántalmazták a tévé egyik technikusát és a telep biztonsági őrét. A rongálás miatt romlott a Studio B tévéműsorának vételi lehetősége.

A szerb belügyminisztérium hétfőn légből kapott, rosszindulatú és pontatlan állításnak nevezte Kojadinovics közlését, amely úgymond a tárca elleni sajtókampány folytatását szolgálja.

Ivan Markovics jugoszláv távközlési miniszter levélben arra intette a Studio B-t, hogy egy 1998-as jugoszláv kormányrendelet alapján csaknem 11 millió dináros frekvenciadíjjal tartozik. A tévé 8 nap alatt köteles befizetni a szerbiai viszonyok között hatalmas összeget, különben számolhat a törvényes következményekkel.

Kojadinovics a Studio B erőszakos átvételének előjelét vélte felfedezni a levélben. A Studio B nem ismeri el a tartozást.

Kojadinovics közölte azt is, hogy a Studio B a nyomásgyakorlás dacára sem változtat szerkesztéspolitikáján, amely eddig hűen követte a belgrádi városvezetés élén álló, Vuk Draskovics-féle ellenzéki Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) álláspontját.

A tévé berendezéseinek megrongálása miatt hétfőn tucatnyi szerb ellenzéki párt és szervezet tiltakozott, többek között a független sajtó elfojtásának nevezve a történteket. Az SPO és a többi ellenzéki párt januári egyezsége alapján ez utóbbiak az elmúlt két hónapban szereplési lehetőséget kaptak a Studio B műsoraiban.

Szerbiában a független-ellenzéki helyi médiumoknak nagy szerep jut abban, hogy az állami tömegtájékoztatással szemben alternatív tájékozódási lehetőséget nyújtsanak: korábbi adatok szerint a Studio B tévéműsorát 4 millióan nézték, a független helyi rádiókat pedig 1,5 millióan hallgatták, azaz összesen közel a lakosság fele.

(MTI)

Korábban:

(2000. január 16.)